Hárfa gitárok
Napjainkra számos különféle megoldású és kivitelű húros, pengetős hangszer
terjedt el. Ezek közül a legrégebbiek a hárfa- és citerafélék már több ezer éves
múltra tekinthetnek vissza és a legfiatalabb mind közül a gitár. A bundos
hangszerek csak az elmúlt néhány száz év szüleményei, és mint tudjuk a gitár is
ezek közé tartozik.
Mióta csak ismerjük a gitárt, azóta vannak törekvések a hárfa és a gitár
házasítására. Ennek oka az, hogy mindkét hangszer tud valami olyat, amit a másik
nem. A gitárnak óriási előnye, hogy hordozható, ami a ma ismert hárfáról nem
mondható el. Zenei és technikai szempontból a gitárnak sincs sok előnye, a
hárfával szemben, inkább hátrányoktól szenved. A gitár polifónia foka kicsiny a
mindössze 6 húrnak és az egykezes pengetésnek köszönhetően, ráadásul a húrok
valamely rendszer szerinti hangolása miatt rendkívül bonyolult hangszer az
akkord és dallamjáték szempontjából. A hárfán és a zongorán is minden hang
egyetlen helyen van és nincs belőle több, a gitáron például 4 helyen fogható meg
ugyanaz az egy "e" hang, és ez a többi hanggal is így van. Ezért a gitáron
játszható zenék a bonyolult ujjrendek miatt sokban korlátozottak. A hárfa nagy
előnye, hogy 2 kézzel lehet pengetni, tehát polifónia foka a zongoráéval
megegyező és az egymásután megpengetett hangok képesek összezengeni, amit
arpeggio néven ismerünk. Ez a nevéből eredően hárfaszerű hangzást jelent. A
gitáron a hárfa hangzást csak előre lefogott akkordokkal lehet megtenni, de
maximum csak 6 húron. A hárfán hangsorok és közeli hangokból álló dallamok is
összezengethetőek, míg ez a gitáron nem lehetséges, csak néhány hang erejéig az
is nehézségek árán. A hárfa nagy előnyét jelentik a mély húrok, és ezzel a
basszus tartománya is adott, csakúgy, mint a zongorán. A gitáron a mélyebb
tartomány csak több húr hozzáadásával és a húrhosszúság megnövelésével
lehetséges, mely tovább nehezíti a gitárjátékot és további korlátot jelent a
kezelést illetően. És ne feledjük, a hárfát két kézzel pengetik. A legfőbb
játéktechnikai különbség éppen ebben jelentkezik. Az alábbi képen látható
példány 1790-ből való. Valódi átmenet a hárfa és a gitár között. Itt ugyan a
basszus húrok egyik fele hátulról is hozzáférhető lenne, azonban sohasem
használják ki ezt a lehetőséget, mert nagyon kényelmetlen lenne a játék. A
kétkezes pengetés függőleges húrozású hangszeren lehetséges, melyet nem kell az
egyik kézzel tartani.
Mindezek figyelembevételével kialakultak bizonyos elgondolások, hogy a gitár
részben hárfaként is működhessen. Erre számos megoldás született és mára
kialakult egy irány, mely egyre népszerűbbnek tűnik. Ez az egykarú hárfa gitár.
A hangszerek házasítása, csakúgy mint az igazi házasságban kompromisszumokat,
azaz korlátok elfogadását jelenti mindkét fél részéről. A gitár hárfa
házasságban igazából a gitár nyert többet és a hárfa valójában úgymond csak
kölcsönadta húrjait a gitárnak és az aztán kezd vele amit tud. A gitár is
veszített valamit, merthogy a hangszer jócskán terjedelmes lett és a játék
kényelme hordozhatósága is csorbát szenvedett.
Játéktechnikai lehetőségek tekintetében a gitár nem veszített semmit, sőt
inkább nyert, mert egy hárfagitáron ugyanaz eljátszható, mint a hagyományos 6
húros gitáron. A hárfagitáron megjelentek a basszus húrok , azonban a felső
tartomány nem terjedt tovább. Ezért a ma ismert és elterjedt hárfagitár
játéktechnikailag nem ad lényegesen többet, mint a lant vagy a 10-14 húros
gitárok. A basszus húrok használata jócskán vesz el a gitárjáték megszokott
lehetőségeiből. Mivel a basszus húrokat is ugyanaz a kéz pengeti és amíg a
hüvelykujj odatalál egy távolabbi basszus húrhoz, addig a többi ujj semmi mást
nem tud csinálni, tehát ott azon a ponton mindig kicsit kiürül a zene folyamata.
Jó néhány ismertebb gitáros előadó csupán azért használja, mert jó show eszköz,
azaz látványos és a szép mély hangok minden hallgatót elcsábítanak, ugyanakkor
nem találni igazán komoly magas színvonalú zenét és előadót ezen a hangszeren.
Persze vannak kifejezetten hárfagitárosok, akik a maguk szintjén sokat tesznek
azért, hogy ez a hangszer tovább fejlődjék és gazdagodjék a rajta eljátszható
zenék repertoárja. A hárfagitárról valójában az mondható el, hogy egy modern
népi hangszer lett belőle és a rajta játszott zenék is ennek megfelelően
egyszerűek, lévén technikai korlátok miatt nem játszható rajtuk komplexebb zene.
A húros hangszerek fejlődésének egy speciális leágazása a líra gitár. A líra
tekinthető a hárfa hordozható változatának, bár vélhetően a líra ősibb, mint a
hárfa, de ezt ma már nem lehet eldönteni, mert a civilizációban több földrajzi
helyen is előfordultak nagyon hasonló elvű, de kisebb különbségekkel bíró
hangszerek. Ami a gitár és a líra házasítását illeti, a különbség annyi, hogy a
líra középvonalába beépítettek egy gitárnyakat. Így jöttek létre a líra testű,
de gitárnyakkal ellátott hangszerek. A lírát is egy kézzel pengették, mivel a
másikkal a hangszert tartani kellett. A képen egy kétkarú líra gitár látható:
Itt mindössze egyetlen basszus húr látható, és ez a líra csupán esztétikailag
ötvöződött a gitárral. A hangszer történet mindig kirajzolja a lehetséges
fejlődési tendenciákat. Ne feledjük, hogy a barokk kor sokhúros theorba lantjai
már mindezt a lehetőséget felvonultatták, mégis győzött a gitár. A célszerűség,
a játéktechnikai egyszerűség mindig kijelöli a lehetséges irányt.
Ezen bevezető után ismerkedjünk meg a húros, pengetős hangszerek
családfájával.
A családfa csak a legfontosabb ágakat mutatja, minden egyes ág számtalan
további elágazásra bontható. A családfa ismeretében most már jobban el tudunk
helyezni egy egy különleges példányt a húros hangszerek világában. Azok a
hangszerek, amiket ma leginkább hárfagitárként ismernek, és amiket a legnagyobb
számban használnak is az alábbi képen láthatóak:
A gitár forma a felső részén tovább terjed egy ívesen hajló hangszertestben,
amit egyébként karnak neveznek. A kar alkalmazása a lírából származik.
A kar a basszus húrokat tartja és egyben rezonáns üregként szolgálva a hang
akusztikai jellegét is megformálja és erősíti azt. Jó mély hang átvitelük miatt,
az ilyen hárfagitárok nagyon melegen szólnak és a hangerejük is megfelel egy
gitárénak. A játék persze nem oly egyszerű rajta, de mégis működik egy egy jó
előadó kezében. Gyakran látni hárfa gitárt Muriel Anderson és Andy Mckee
kezében, akik nagyon jó előadók, de mint már említettem többnyire show elemként
használják.
Azonban John Doan amerikai hárfagitáros fő hangszereként az egyik
legelismertebb hangszeres előadó. Kelta zenét játszik és abban a kultúrában a
hárfa és a gitár is jelen van a mai napig. Így e két hangszer házasságának zenei
jelentősége is van, és nem merül ki csupán hangszertechnikai érdekességben.
John Doan hangszere nemcsak a mély, hanem a gitárnál magasabb hangfekvésekbe
is kiterjed. Ez a megoldás jelenti talán a legjobb átmenetet a hárfa és a gitár
között. A hárfagitárok statikájának biztosítania kell, hogy az esetenként 20-22
húr feszítőerejét elviselje és még mindig ne legyen túl merev a megfelelő
hangzáshoz.
Így néz ki egy hárfagitár belülről:
A regiszterek kiterjesztésére más példát is találhatunk például Fred Carlson
hangszerein. A húros pengetős hangszerek építése tekintetében Fred Carlson
kaliforniai hangszerkészítő különleges helyet foglal el. Ő normál gitárt nem is
épít, művei mind a gitár és egyéb húros hangszerek valamiféle ötvözetei.
Fantáziája kiapadhatatlan, és a tehetsége egészen rendkívüli. Őt is
foglalkozatják a hárfa és a gitár ötvözésének lehetőségei. Az alábbi hangszerben
jutott talán a legközelebb a hárfa és a gitár házasításában.
Ezen a hangszeren megtalálhatók a hárfa basszus húrjai, egy gitár regisztere
és egy további regiszter a legmagasabb tartományok számára. Játéktechnika
szempontjából ezen a hangszeren is a gitár játékmódja alkalmazható. A hangszer
ugyan sok dolgot teljesített a házasságban, vizuálisan csodálatos műalkotás,
azonban alig kezelhető és a hangja sem igazán olyan, amit az ember elvárna tőle.
Jómagam volt alkalmam kipróbálni 2 különféle Fred Carlson hangszert és az volt a
benyomásom, hogy a sok fa és a húrok fémszerelvényei nagyon nagy súlyt
eredményeznek, a rezonáns energiát felemésztik és így a hangerő rovására mennek.
Nagyon halk hangszerek, és legfeljebb csak elektromos erősítéssel használhatók.
A másik probléma az, hogy a sok húr miatt a hangszer merev kell, hogy legyen és
így a basszus tartományuk gyenge, erőtlen. Nagyon kényelmetlen őket kézben
tartani. Nem is véletlen, hogy főleg gazdag "műgyűjtők" rendelnek tőle
hangszereket. Ismert muzsikusok mint Alex De Grassi is csak kíváncsiságból
tartanak ilyen hangszert, és nem használják.
Ha már Fred Carlsonnál vagyunk, akkor érdemes bemutatni még egy hangszerét,
ami konstrukciója miatt a hárfagitárokhoz sorolható, de ezen kívül sok más
lehetőséget is beépített a hangszerébe. A basszus húrok fölött láthatók azok a
színes indián mintával díszített rudacskák, amik nem egyebek, mint a húrokat ütő
kalapácsok, hasonlóak mint amit a zongorában is alkalmaznak. A hangja valóban
különleges lehet, de sem a kezelhetősége sem a magas ára miatt nem lehet
elterjedésére számítani. Az árakról annyit lehet tudni, hogy ahány húrja van a
hangszernek annyiszor 1000,- USA dollár az ára. Lehet szorozni....!
A kiterjesztett regiszterű hárfagitárok egy szép példányát készítette el Mike
Doolin, 22 húros alkotása igazán figyelemreméltó.
Hasonló megoldásokat mutat Worland hárfagitárja is:
Érdemes megemlíteni még egy különleges hangszert, amit Pat Metheny révén
ismerhetett meg a világ. Ez a 42 húros Picasso gitár. Linda Manzer kanadai
gitárkészítő hölgy műve, aki Pat Metheny számára kezdettől fogva épít akusztikus
gitárokat. Metheny egy alkalommal olyan gitárt rendelt tőle, amin a lehető
legtöbb húr van. Az eredmény a Picasso gitár lett, mely kissé szürrealista
kinézete miatt kapta ezt a nevet.
Metheny használja is időnként ezt a hangszert, bár ő is csak inkább show
elemként veszi elő a Picasso gitárt. Amikor a színpadon ölébe emeli ezt a
hatalmas hangszert, a közönség felmorajlik, és aztán már szinte mindegy is mit
játszik rajta a " buli el van adva". Metheny igyekszik szép és egyszerű dolgokat
játszani a hangszeren, ugyanis egy ilyen monstrumon meg kellene rendesen tanulni
játszani, hogy zeneileg is legyen értelme. Koncerteken és a videókon is látható
hogy a tőle megszokott könnyed magabiztossága mintha elfogyna, mert mindössze
pár szépen megpengetett hangban kimerül mindaz amit produkál rajta. Bár
kezdettől fogva nagy tisztelője vagyok Metheny mesternek, azt kell mondjam ezt a
hangszert talán jobban is ki lehetne használni, többféleképpen kezelni, de ehhez
Metheny jazzgitáros játéktechnikája nem nyújt elegendő alapot, így ez a hangszer
igazából nála is csak díszlet a show-hoz.
Két példány készült belőle, az egyik Methenynek, aminek csak két nyaka van,
és amin a kereszthúrok csak a testen vannak kifeszítve. Egy másik példány egy
tehetős hangszer gyűjtő részére készült, ezen már a kereszthúrok részére külön
3. nyakat készített Manzer. Ez a példány látható leggyakrabban fotókon,
önmagában játékos nélkül.
A hárfa gitároktól valamelyest eltérnek azok a gitárok, ahol a gitár formát
igyekeznek megtartani, sokkal inkább a lant felé húz a konstrukció, viszont sok
basszus húrral a hárfagitár játéktechnikája valósítható meg rajta. Gitárként a 8
húros gitár jelenti azt a határt, ami technikailag még jól kezelhető, de innen
tovább már korlátozott a játék. A 10 húros gitáron elérhető játékmód már inkább
a hárfagitár technikájának felel meg.
Ebben az írásban nem célom a 8-10 húros gitárokat bemutatni, de mindenképpen
érdemes megfigyelni, hogy mely irányokba mehetnek el a basszus húrokkal
kiegészített sokhúros gitárok. Korábban egy svéd készítő Georg Bolin készített
egy alto gitárt 11 húrral, melyet Göran Söllscher vitt sikerre és tett ismertté.
Ezen a gitáron Bach zenéje kiválóan megszólal kompromisszumok nélkül, azaz
nem kell a basszus hangokat egy oktávval feljebb átírni. Ez a hangszer
inspirálta később az olasz gitárkészítőt Rodolfo Cucculellit is, aki számos
11-13 és 14 húros változatot is készített. A 14 húros változat rendkívül
impozáns hangszer, bár a kis testméret nem támogatja basszus hangok tartományát.
A gitár játéklehetőségeinek megőrzését célozza egy Lucas Brunner nevű svájci
készítő által alkalmazott megoldás is. Itt a húrok két nyakra vannak elosztva,
de az alsó nyak mellett van egy kis hárfa regiszter is.
Egy ilyen sokhúros gitárnál már a belső merevítés megoldása is komoly feladat
elé állítja a készítőt, hogy a hangszer hangosan telten szóljon, érzékeny
legyen, de képes legyen a sok húr feszítőerejét is hosszú éveken át tartani.
A hárfa gitárokról szóló írást a végtelenségig lehetne folytatni. Most csupán
ízelítőül szolgálhatok és akit mélyebben érdekel ez a hazánkban teljesen
ismeretlen irányzat, annak az internet kimeríthetetlen forrásul szolgálhat.
Szabó Sándor
Vissza az oldal tetejére
|
©2006-2023 Tandem Records ::