Amit a klasszikus gitárhúrokról tudni érdemes
A gitárhúrok témája gyakorlatilag kimeríthetetlen, legyen az fém vagy nylon.
Gitárosok éveken át képesek üldözni és keresni a tökéletes húrt, és közben több
kötetnyi könyvre való szöveget mondanak el egymás között a húrokról szerzett
tapasztalatokról. Vannak olyanok is, akik mániákusan a húrnak tulajdonítanak
mindent, és egész zenész életük a húrok körül forog. Ennek jó esetben az a
haszna is megvan, például, hogy felfedezhetnek valami jobb anyagot a húrok
számára. A húrokról manapság keveset lehet olvasni, pontosabban hasznos dolgot
szinte egyáltalán nem lehet, a húrgyártók honlapjain pedig a megszokott, jól
ismert marketing szövegek találhatók. Ez az írás próbál abban segíteni, hogy
többet tudjunk a húrokról. A most következő, a húrok fizikájáról szóló fejezet
mindenféle húrra érvényes, bármilyen anyagból is készül.
A húrok fizikája
Bármennyire is furcsa gondolat, de a húr a legalapvetőbb dolog a gitáron. A
húr nélkül a gitár egy halott test. A húr azt a rezonáns energiát adja át a
hangszertestnek, amit a megpengetés által közlünk vele. A gitár hangja nagyon
függ a húrtól. A gitár egy akusztikai átalakító rezonátor szerepét tölti be. A
gitár abból alakít át hangot, amit beleviszünk, így tehát a húr ugyanolyan
fontossággal bír a hangzásban, mint maga a gitár, ezért egyáltalán nem közömbös,
hogy mit pengetünk meg és mi rezgeti a gitár tetőlapját. A húr rendkívül
összetett térbeli mozgást végez. Ezt mutatja az alábbi ábra.
Ha egy bármilyen anyagból készült húrt két pont között kifeszítünk és
fokozatosan növeljük a feszítő erőt, egy ponton el fog szakadni. A feszítő erő
növekedésével együtt ha megpengetjük, akkor egyre magasabb frekvencián fog
rezonálni. Amikor eléri a szakító szilárdságát, azaz elszakad, akkor ehhez a
ponthoz tartozik egy frekvencia. Ez a szakadási frekvencia más a különféle
anyagoknál. Például a bél húroknál a mechanikai szakító szilárdság 32 kg/ mm²,
de ez megfelel 240 Hz/m szakítási frekvenciának vagy indexnek. Ez azt jelenti,
hogy ha egy 1 méteres darabot kifeszítünk belőle, akkor különös módon teljesen
függetlenül milyen vastag a húr, 240 Hz hang magasságig lehet feszíteni, és ott
elszakad. Ez az érték nem más, mint a mechanikai szakítószilárdság egy zenei
gyakorlatban megfogalmazott értéke. Az, hogy egy anyag 1 méteres darabja 240
Hz-nél szakad el az sokkal gyakorlatibb és használhatóbb mutató, mint az
absztraktabb formula, miszerint az 1 mm²-re eső 32 kg feszültségnél szakad el a
húr.
Az átmérő és ezáltal a rezgő húrtömeg csökkentésével a magasabb frekvenciájú
hangokat érhetünk el ugyanolyan feszítőerő mellett. A húr tömeg növekedése
nagyobb tehetetlenségi nyomatékánál fogva az alacsony frekvenciák elérését teszi
lehetővé. Ezért is vastagabbak és nehezebbek a basszus húrok.
Az alábbi matematikai összefüggéssel kiszámítható egy adott húrvastagsághoz,
hangmagassághoz és húrtávolsághoz tartozó feszítő erő:
(egység súly X (2 x húrhosszúság x Frekvencia ) ²
Húrfeszítés =
--------------------------------------------------------
386,4
Ahol az egység súly az 1 inch hosszúságú húr librában megadott értéke, a
Húrhosszúság inchben megadva és a freknevcia Hertzben megadva. A feszítőerőt
librában kapjuk meg. Ha valaki Newtonban akarja, akkor még meg kell szorozni
4,45-el, ha pedig kilogramban akarjuk, akkor még tovább kell osztani 9,81-el.
Sokan azt gondolják, hogy felesleges ennyire belemászni a matematikába. Pedig
ez nagyon fontos azoknak, akik a számukra tökéletes húrvastagságot keresik, ha a
szabványos húrvastagságok nem felelnek meg nekik. A lantosok számára például
léteznek előre összeállított húrkészletek, de sokszor a lantos maga számolja ki
mi jó a kezének a hangnak és a hangszernek. Ezt segíti a Pyramid cég által
forgalmazott húr kalkulátor is. Úgy működik, mint egy logarléc, csúszkákkal
lehet beállítani a adott értékeket és a keresett érték egy skálán leolvasható.
Persze léteznek most már számítógépes programok is, melyekkel gyorsan
kiszámolhatjuk a húr paramétereit.
A húrokról szerzett tudás kezdetben empirikus jellegű volt, azaz sokszori
próbálgatás után derült ki az, hogy mi az ideális feszítőerő egy húr számára,
függetlenül attól, hogy mik az egyéb szempontok. Fontos tudni, hogy hol szakad
el a húr, de azt is fontos tudni, hogy mit visel el a hangszer, mi az, ami
kényelmes a muzsikusnak és persze az is, hogy milyen hangminőség megfelelő a
zenéhez. Empirikusan aztán felismerik az alapvető összefüggéseket is az anyag
fajsúlya, az átmérője, rezgő hossza és a frekvencia között. Ma már a húrokról
sok mindent tudnak, matematikai összefüggések, mérőműszerek, számítógépes
programok állnak rendelkezésre. A húr gyártása mindig a hang minősége irányában
fejlődött, de mindig voltak egyéb szempontok is, amiket figyelembe kellett
venni. A hangminőség egy eléggé megfoghatatlan dolog, megítélése szubjektív és
esztétikai kérdés, amit nem lehet megfogalmazni képletekben és logikai
összefüggésekben. A húr ideális feszessége egy kompromisszum eredménye. Részben
kellően feszesnek kell lennie, hogy dinamikus, egyenletes hangzást kapjunk, de
azt is tekintetbe kell venni, hogy a hangszer elbírja-e a nagy erőt és hogy az
újjak képesek-e túlerőltetés nélkül kényelmesen lenyomni a húrokat. A hangszer
statikájára, és az ujjaink kondíciójának figyelembevételére továbbra sem
léteznek pontos matematikai formulák, nem is lehetnek, így a próbálgatáson és a
gyakorlati kísérletezésen alapuló empirikus módszer továbbra is fontos marad.
A bél húrok korában az átmérő korlátozott volt, és a mélyebb hangok
eléréséhez az egyetlen változtatható dolog a húrtávolság volt. Innen erednek a
hatalmas 2 méternél is hosszabb lantok, ahol a mély hangokat csak nagy
húrtávolságokkal tudták megvalósítani. Az akkori húrok fajsúlya a bél anyagának
köszönhetően alacsony volt és ez nagy korlátot jelentett. A nagyobb fajsúlyú
sodrott húrok megjelenése óta lehetséges mélyebb hangokat előállítani rövidebb
húrtávolságon is, kisebb húr átmérőkkel, így lassan kialakult a mai hangszerekre
jellemző húrtávolság és húrozás.
Mi történik a pengetés pillanatában?
Mielőtt belemennénk a húrok részletesebb tárgyalásába, először tekintsük át a
legalapvetőbb fizikai, akusztikai szempontokat. Kövessük végig mi történik a húr
megpengetésének pillanatában!
A húr megpendítésének pillanatában először egy rövid, de nagy energiájú
kaotikus zajcsomag keletkezik. Ezt a kezdeti zajcsomagot tranziensnek nevezzük.
A tranziens egy végtelen sok felharmónikust tartalmazó átmeneti jelenség, innen
a neve is, mely tartalmazza a húrra és a hangszerre jellemző információkat. Ezt
hallja először a fülünk, utána analizál és mindent ehhez hasonlít, ezért a hang
eleje kritikusan fontos jelenség. A tranziens felépülése után a legmagasabb
rendű magas felharmónikusok gyorsan lecsengenek, majd kialakul egy hosszabban
tartó, de felharmónikusokban egyre szegényedő hang, mígnem az is elhal. A
tranziens jellege alapján mondhatjuk, hogy egy hang élesen, karcosan, vagy
fényesen indul, vagy gömbölydeden üt, esetleg tompán koppan. Ha azt halljuk,
hogy a hang eleje gömbölydeden puhán puffan, akkor annak tranziense lassabban
épül fel. Ilyen a normál nylon G húr hangja. Ezek tompán, sötéten, de meleg
tónussal szólnak. A határozott koppanással induló húrok tranziense gyorsabb, és
a tónusuk fényesebb is. Ilyen a bél húrok vagy az újonnan felfedezett Nylgut húr
tranziense. A leggyorsabb tranziensű húrok már szinte fémes éllel indulnak, mint
amikor leejtünk egy üveggolyót. Ezek szólnak a legfényesebben. Ilyen a Savarez
carbon E húrja. Tranziens nélkül semmilyen hangszer hangja nem lenne
felismerhető. A tranziens általában pár milliszekund alatt lecseng, és utána
hallható a hosszabban tartó lecsengő állapot, melyben csupán az alap rezgési
modus és néhány felharmónikus hallható. A tranziens és a lecsengő rész
együttesen képezi a hangot, melyből leképezhetjük a gitár kvalitásait is. A
tranziens teljesen más a nylon húroknál és más fém húroknál, de más a sodrott
húroknál is. A húrokat egyebek mellett a tranziens viselkedésük különbözteti meg
egymástól. Más a tranziense a tiszta nylon és a PVF ( carbon) húrokénak is.
Ezért is halljuk másnak őket már a megpengetés pillanatában is.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gitár akusztikai viselkedése teszi a
tranzienseket hallhatóvá. Vannak gyorsan rezgésbe hozható gitárok, például a
könnyű ciprusból készült, egyébként is könnyű építésű flamenkó gitárok. Ezek
nagyon gyors hangszerek. Hangjuk energiája a tranziens alatt nagy részben
elemésztődik, hangosnak, robbanékonynak tűnnek, tónusuk fényes, de a lecsengésük
rövid ideig tart. Egy nehéz fákból készült klasszikus gitár, már lassabban épülő
hangot produkál, mert idő kell rezgésbe hozni a fát. Mivel a nehéz faanyagokban
a tranziens energiája akkumulálódik, ezért a maradék tranziens lassabban épül és
lassabban is cseng le, így a húr energiája a lecsengési szakaszra
koncentrálódik. Ezért a nehezebb anyagokból készült klasszikus gitár lágyabban,
teltebben szól, nagyobb hangkitartással és nem oly robbanékony a hangzása a
megpengetés pillanatában.
Arról pedig eddig nem is beszéltünk, hogy milyen fizikai körülmények
jellemzik még a pengetést, például maga a pengető vagy az ujjak és a köröm
geometriája, anyaga, a mozgás szöge, stb. Erről további tanulmányt lehetne írni,
hiszen csupán a köröm formája alapvetően befolyásolja a kapott hangszínt. Egy
jellegzetes saját körömformával egyedi hangszíneket lehet elérni. Ebbe most
azonban nem mennék bele.
Nylon ( G,H,E ) húrok
A klasszikus gitár kezdetben állati bélből sodort húrokkal volt felszerelve.
Segovia mester egy alkalommal a tengerparton sétálva nézte, hogyan dolgoznak a
halászok. Egy partra vetett műanyagból készült hálódarab keltette fel a
figyelmét, ami éppen olyan vastag volt mint a gitárhúr. Elvitt belőle egy
darabot, kifeszítette a gitárján és ezzel egy új, sokkal tisztább és hangosabb
tónust kapott. Ezzel új korszak is kezdődött a klasszikus gitár történetében. Az
új húrok erősebb gitárt igényeltek, így a bevihető energia is több lett, jobban
hasznosult és ezáltal egy hangosabb gitárunk lett, mint annak előtte. Ma már azt
az anyagot, amit gitárra húrként is kifeszítünk, számítógép vezérlésű automata
gépsorokon gyártják, lézeres mérőeszközökkel ellenőrzik egyenletességét.
A gitárhúroknak van egy nagy problematikája, ami állandó fejtörést okoz a
húrkészítőknek. Minden húr egy bizonyos hangtartományban képes tisztán,
egyenletes felharmónikus tartományban szólni. Ezért is vastagabbak a mélyebb
hangú húrok és vékonyabbak a magasak. A mélyebb hangú húrokat nagyobb tömegűre,
de nagyon hajlékonyra, minimális belső súrlódásúra kell készíteni. Az E6, A és D
húrokkal nincs is semmi probléma. A baj a G húrral kezdődik. Ezen a
hangmagasságon még ugyan lehet sodrott húrt készíteni, azonban az általában nem
lesz tartós, mivel a sodrat anyaga nagy igénybevételnek van kitéve, így hamar
elszakad. A G húrokat ezért sima, többnyire homogén nylon szálból készítik.
Ennek hangja egészen más, mint a fémhuzallal sodrott nylonszálas húroké. Tónusa
valamelyest sötétebb, és a hang eleje, a tranziense is lágyabb. Ez még nem is
volna oly nagy probléma, merthogy az egyes húrok enyhe tónusbeli különbsége még
jót is tesz az akkordok hangjainak jobb elkülönüléséhez. Van aki külön
szólamokként szereti hallani az akkordok hangjait a gitáron, egyesek pedig
homogénnek szeretik hallani az akkord hangzását.
Egy másik probléma az, hogy a G húrok általában ritkán képesek egyenletes,
konzisztens felharmónikus tisztaságot adni egy oktávon belül. A gitárok
általában nagyon érzékenyek a G húrok rezgéseinek visszaadására. Számomra ezért
is vált a G húr hangzása, egy adott gitár letesztelése szempontjából a kritikus
jellemzővé. Ha egy gitáron bármilyen nylon G húr jól szól, akkor az egy jó
rezonátor, azaz egy jó gitár. Gyakran szoktam mondani, hogy jártunk már a
Holdon, vannak szondáink a Marson, de még nincs jó G húrunk.... Ez sajnos így
igaz, bár mióta ezt először mondtam, azóta már csináltak pár jó G húrt,
pontosabban felfedezték milyen anyagot kell kifeszíteni a gitárra. Érdekes, hogy
ez is az űrtechnikának köszönhető, merthogy a gitárosokért nem mozdul meg sem a
tudomány, sem az ipar, de egy fegyverért vagy egy űrszondáért már igen.
Sokak számára, akik még ismerik a bélhúrok hangzását a sima nylon anyagból
készült G, H és E1 húr hangja nem kellően fényes a sodrott húrokéhoz képest. A
bél húrok fényesebben szóltak, beleértve a G húrt is, így simább átmenet volt a
sodrott húrok között. Az elmúlt évtizedben elkezdtek lényegesen vékonyabb,
kisebb belső súrlódású húrokat készíteni. Ezeket mint említettem, tévesen carbon
húroknak nevezik, bár a neve félrevezető, mert csupán egy másféle szén alapú
műanyagféleség polyvinil fluorid (PVF) képezi a húr anyagát. A PVF anyagú húrok
kissé vékonyabbak, fajlagos tömegük nagyobb a nylonénál ezért a kívánt
hangmagassághoz vékonyabb is elégendő ebből az anyagból, így fényesebben és
hangosabban is szólnak a hagyományos nylon anyagú húrokhoz képest. A tranziense
a magasabb tartományban erősebb, így a hang gyorsabban épül fel és fényesebb
tónusú, azonban a hangzásban kevesebb az alsó közép frekvencia tartomány. Ezért
halljuk kissé vékonyabban szólni, de a magasaiban áthatóbban. A PVF ( carbon)
húrok inkább koncerteken fejtik ki előnyösebb tulajdonságaikat, magas
tartományban jobban gerjesztik a gitár rezonáns testét és éppen ez az a
tartomány, ami a teremben ülők utolsó sorába is eljut. A karbon húrok különösen
az E1 és a H húroknál nagyon jelentős változást mutatnak a hagyományos nylon
húrokhoz képest. Sajnos a carbon G húrok messze elmaradnak fényességben és
tranziens tulajdonságokban a normál nylon húroktól. Ez tehát azt jelenti, hogy a
PVF-ből készült E1 és H húr húrokkal nagyon jó alternatívát kaptunk koncerthez
és hangfelvételhez is. A G húrból sajnos csak az elmúlt pár évben kapott a
gitáros világ olyan minőségű húrt, ami immár kiváló átmenet a sodrott D és a
sima nylon vagy carbon H húr között. Ezt a húrt a D'Addario Pro Arte
húrcsaládjának EJ sorozatú készletei tartalmazzák, ahol a G húrból kínálnak
hagyományos nylon és egy új kompozit változatot. Ez a kompozit G húr szól eddig
a legrészletesebb tranzienssel, a legarányosabban és egyben a legfényesebb
tónussal és ez az eddig valaha készített leggyorsabb reagálású G húr. Itt meg
kell jegyeznem, hogy a fényes és vastag tónus ellentmondásban áll egymással a
hagyományos nylon anyagoknál. A kakaó barna színű kompozit G húr majdnem olyan
vastagon szól, mint a legjobb hagyományos nylon, de annál fényesebben és
áttetszőbben. Kissé emlékeztet a bélhúrokra, de más módon indul a hangja. Vajon
milyen hangja lenne az ebből készült H és E1 húroknak?
Végre van már jó G húrunk. Jellemző erre a kompozit G húrra, hogy
gyakorlatilag nem nyúlik, percek alatt beáll, összehasonlítva a hagyományos
nylon vagy karbon húrokkal, amik napokig nyúlnak. Hátrányuk az, hogy a
nedvességre és a hőmérsékletre is másként reagálnak, mint a többi húr, így
figyelni kell, és állandóan ellenőrizni a hangolásbeli eltérést.
A nylon húrok élettartama általában 6-8 szorosa a nylon szálakra sodrott
húrokénak. Egy dolgot nem szeretnek, ha tartósan 10 kg fölé kerül a feszítőerő.
Ez esetben egy ponton kezd elvékonyodni a húr és hamis lesz a gitár. A nylon
húrok ezért valamelyest rövidebb élettartamúak például a 665 mm húrhosszúságú
gitárokon. Ettől eltekintve gyakorlatilag sohasem szakadnak el, kivéve a
multifilament (sok elemi szálból készült) húrokat, melyek pár mikron vastagságú
nylon szálakból vannak összepréselve. Hőkezeléssel egyesítik a szálakat a húr
felületén. Látszólag homogének, de valójában belül sok ezernyi szálból állnak
össze. Egy idő után a bundokkal való érintkezés helyén és a pengetés helyén
elkopnak és kiszőrösödnek, majd el is szakadnak.
A sok szálból készült húrok belső súrlódása kisebb, ezért az ilyen húrok
kissé fényesebben szólnak a szokásos homogén nylonnál. Ilyen nylon húrokat gyárt
például a Pirazzi és John Pearse, bár ezek nálunk nem kaphatók. Nagyon jól
szólnak, de tartósságuk kb. a sodrott húrokéval egyezik meg. A nem túl ismert
Pirazzi G húr hangzása tekintetében az egyik legjobb nylon G húr, melynek a
többiekénél magasabb fénye van, de sajnos pár hét alatt kiszőrösödik és
tönkremegy.
Meg kell említeni egy érdekes húr típust, amely a tónus fényességét a
felületének finom érdesítésével érik el. Az alkalmazott alapanyagtól függően a
húrok felülete a teljesen tükörfényestől a durva szemcsésig terjedhet. A durvább
szemcsézett felületű húr igen markánsan szól. A Savarez kínálatában található az
520 R jelű készlet, ez így készült. Minden hangja, nagyon eleven, dinamikus, bár
a surrogása viszonylag erős. Koncerten használva viszont előnyei túlszárnyalják
az egyetlen hátrányát.
Meg kell említenem a Hannabach Flamenco sorozatú húrjait. Az áttetsző nylon
húrok különféle szín pigmentek hozzáadásával készülnek. Ezzel megváltoztatják
mindenek előtt a húrok fajsúlyát és egyéb rugalmassági, fizikai jellemzőiket. A
Flamenco húrok nagyobbat koppannak, a tranziensük egyszerre gömbölyded és kissé
zajosabb is, a tónusa enyhén fényesebb, ami jól támogatja azt a muzsikát. Fontos
azt is tudni, hogy bár ezek a húrok a Flamenco jelölést viselik, nem jelenti
azt, hogy ezen más zenét nem lehet játszani. Aki például jazzt, vagy más modern
műfajt játszik nylon húros gitáron, ezt a húrt nagyon előnyösen használhatja egy
sajátos hangzás elérésére.
Itt meg lehet említeni a fekete színű nylon húrokat is. Igen erőteljesen
szólnak, valamelyest nagyobb feszítésűek, és gömbölydeden koppanós a tranziensük
egyik másik változat fényesebben szól, mint az átlátszó nylon. Ezt a típust
gyakran ajánlják Flamenco készletek magas húrjaiként. Rossz láthatóságuk miatt
nem túl kedveltek, azonban igen jó hangi tulajdonságaik vannak. A Black Nylon
húrok megtalálhatók például a D'Addario kínálatában J49 és J50 jelzésű
készletekben.
A nylon húrok egyik fő gyártási problémája a teljes hosszúságban való
tökéletes geometriai homogenitás biztosítása, azaz tökéletesen körkörös kell,
hogy legyen a teljes hosszúságában és nem lehetnek átmérőbeli változások. A
modern műanyag szál gyártó automata lézeres letapogatóval ellenőrzi a húrok
egyenletességét. Gyakran látunk olyan jelzéseket, hogy Laser Selected vagy
Rectified Nylon. Ezek mind a fokozott méretbeli egyenletességre utaló jelölések,
melyeket ilyen vagy olyan módszerrel biztosítanak a gyártás során. Jó régen
sokat kísérleteztem a horgászok által használt damyl anyaggal. Előfordult, hogy
4-5 darabot is ki kellett próbálnom, mire akadt egy ami tisztán szólt. A régi
idők horgász zsinórja ugyanis nem volt egyenletes, mert nem volt szükség rá,
hogy az legyen. Ma a gitárhúr gyakran ugyanabból az anyagból készül, de már a
horgászatban is fontossá vált a precíz gyártás így gondosan ki egyenlített az
átmérője és így már alkalmas húrokként való felhasználásra is. A legdrágább
húrok pontossága egy két mikrométeren belül van, ezért ezek áttetszően,
fényesebben szólnak és az egész oktávban tiszta hangmagasságokat adnak a
lefogások helyén.
Azt bizonyára tapasztalhattátok, hogy amikor felhúzzátok az új nylon húrokat,
először nagyon mattul szólnak, és ahogyan nyúlnak egyre nyílik, fényesedik a
hangjuk. Ennek nagyon egyszerű fizikai oka van. A húr magas hang tartalma az
átmérőjétől függ. Vékonyabb húrral fényesebb lesz ugyanaz a magasságú hang, mint
vastagabbal. Amikor a húr elkezd nyúlni, akkor egyben vékonyodik is, így
amikorra beáll a húr és teljesen kinyúlik, akkorra kapja meg a végleges tónusát.
Azon a helyen ahol pengetünk a húr kopni kezd és ezen a helyen tovább
vékonyodik. A nem egyenletes vastagság pedig egymást kioltó frekvencia modusokat
generál a húrban és ilyenkor elkezd szárazzá és testetlenné válni a hang.
Ilyenkor kell kicserélni a nylon húrt. Sokan azzal siettetik a húr beállását,
hogy jól megtépik. Ez időben valóban hamarabbi beállást okoz, azonban a megtépés
pontján a húr mikroszkópikus mértékben elvékonyodik és innentől egy folyamatos
megállíthatatlan elvékonyodás kezdődik, aminek az eredménye az lesz, hogy a húr
elkezd hamis lenni és nem lesz az oktávnál pontos hangmagassága. Ehelyett
célszerűbb gyakrabban utána húzni, mondjuk 2 percenként vagy 10 percenként, és
így kár 2-3 óra múlva teljesen beáll a húr, azaz nem nyúlik jelentősen tovább.
Sodrott (E,A,D )húrok
A sodrott húrok kissé másként viselkednek csupán szerkezeti különbségükből
adódóan is. Ezek finom, nagyon vékony elemi nylon szálakra sodort, galvanizált
rézhuzalból készülnek. A nylon mag kevésbé játszik szerepet a hang
kialakításában, azonban a rátekercselt huzal anyaga, a tekercselés módja már
nagyrészt meghatározó. Az egyes húrgyártó cégek folyamatosan kísérleteznek az
anyagokkal és a galvanizált bevonatokkal. Számukra valahol kompromisszumot kell
kötni. Ha túl jó és tartós a húr, akkor az üzletileg nem éri meg nekik, mert egy
idő után azt vennék észre, hogy mindenki nagyon elégedett a húrjával és senki
sem akarja vásárolni, így egy idő után becsukhatnák a kaput. Ezért meg kell
találniuk azt az anyagot, amely jó hangot ad, és azért idő előtt elkopik, hogy
újat kelljen vennünk. Ez tipikus fogyasztói társadalmi jelenség.
A sodrott húrok gyártása is komoly műszaki hátteret igényel. A húr végső
minősége itt is azon múlik, hogy mennyire egyenletes a húr átmérője, tömege
teljes hosszúságában. Ha a húr nem körkörösen sodort, akkor előfordul, hogy
kellemetlen felharmónikusok jelennek meg, zavaros, ködös lesz a tónus, a magas
tartományából eleve hiányzik valami és a tetejébe még hamis is lesz, és két
egymáshoz közeli frekvencián fog rezegni. 25 évvel ezelőtt az akkori magyar
hangszer nagykereskedelem (TRIAL) jól bevásárolt egy gyakorlatilag
használhatatlan nylon húr fajtát (Shadow), csak azért mert olcsó volt. A készlet
egyetlen húrját sem lehetett pontosan behangolni. Éveken át csak azt lehetett
idehaza kapni.
A sodrott húrokat sok esetben lágyabb rézhuzalból tekercselik, ez sokszor
igen szép hangot eredményez, bár a húrok bundokkal való érintkezés helyénél
hamar elkezdenek benyomódni, kopni így egy idő után a húr tömege egyenetlenné
válik és elkezd hangolhatatlan lenni a húr. Ilyenkor ki kell cserélni.
A sodrott gitárhúrok tartóssága két fontos dologtól függ: az egyik a
galvanizált réteg vastagsága és korrózió állósága, valamint az alapanyag, a
huzal korrózióra való hajlama. A gitáros keze izzad, eleve zsíros, savas nem is
említve egyéb szennyeződéseket, így a húrok eleve igen kemény körülményeknek
vannak kitéve. Vannak emberek, akiknek az izzadságuk olyan agresszíven maró
hatású, hogy bármilyen húr egy-két nap alatt elkorrodálódik a kezük alatt.
A tartósabb húrok galván bevonata vastagabb, (Pyramid) de előállításuk is
drágább, valamint ritkábban kell cserélni őket ezért az ilyen húrok többe is
kerülnek.
Különleges sodrott húrok
Ide sorolhatók például a sterling ezüst anyaggal sodrott húrok. Ezek
felületét a sodrás után még laposra is csiszolják, hogy ezzel is csökkentsék a
húr surrogó hangját. Az ezüst közismerten egy hangbarát fém, nagyon gazdag
felharmónikus készlettel rezonál minden szituációban, tömege is elég nagy, ezért
is alkalmas húrok készítésére, eléggé tartósak, de igencsak drágák is. Ilyen húr
a D'Addario Pro Arte sorozatának J51-es készlete.
A sodrott G húr
A legtöbb húrgyártó cég kínálatában szerepel sodrott G húr is. A sodrott G
húrok kapják a legnagyobb feszítést és igénybevételt a szerkezetükhöz képest.
Ezért a sodrott G húrok általában hamarabb elszakadnak mint a többi húr. Minden
esetben jó, harmónikus átmenetet képeznek a D és a H húr között, bár sokan nem
kedvelik őket a csikorgásuk és a rövid élettartamuk miatt. A francia Savarez pl.
gyártott egy időben egy viszonylag olcsó Leonida nevű sodrott G húrt, ami ugyan
nagyon szépen szólt, de a fényét még elveszteni sem volt ideje, mert a lágy
anyagú réz-sodrat és a vékony galván bevonat miatt kb. egy hétig volt
használható, a húr elszakadt. így csak hangfelvételhez volt érdemes használni
azt is úgy, hogy miután felraktuk a gitárra, nem volt szabad játszani rajta,
csak amikor pár óra után az állandó utána húzással beállt. Koncerten kockázatos
volt használni, mert gyakran éppen ott szakadt el.
Ha folyamatosan játszanánk a gitáron a Leonida húr 2-3 óra használat után
elszakadna. Egy másik szélsőség a La Bella arany színű sodrott G húrja, bár az
is el tud szakadni, de hangjának fényét egy év után is megtartja. Félő, hogy ezt
hamarosan leveszik a gyártásról, mert túl jól sikerült húr...
A Savarez készített olyan G húrt, amely homogén nylonból készült, de
anyagával megegyező sodrást kapott. Tónusa valahol középen helyezkedik el a sima
nylon és sodrott húrok között, de van egy jellegzetes tranziense, ami kiüt mind
a sima, mind a fémmel sodrott húrokétól, ezért nem túl népszerű.
Az egyik legtartósabb húr a Pyramid Super Classic Double Silver. A tekercselő
anyag vörösréz huzal, dupla ezüst galván bevonattal. A húrok magját egy
speciális szintetikus anyag képezi, mely nagy rugalmasságot, viszonylag rövid
idejű beállást garantál a kiváló hangi tulajdonságok mellett.
Hagyományos nylon, carbon vagy Nylgut húr?
Amíg nem voltak nylon húrok addig csak a bélből sodort húrok léteztek, nagyon
szép hanggal, de sem a tartóssága, sem a konzisztenciája illetve a nedvességre
való reagálása nem volt ideális. A nylon húrok megjelenésével megoldódtak az
intonációs és a tartóssági problémák, de úgy tűnt egy életre elveszett a bél
húrok gazdag, arányos tónusa. Innentől újra egy fényesebb, gyorsabb reagálású,
de tartósabb és precízebb húrról álmodoztunk. Most hogy végre már ez is megvan,
máris megoszlik a gitárosok tábora. Egyesek kifejezetten utálják a karbon húrt,
mások pedig soha többé nem tudnának visszatérni a régi nylon húrra. Ez így is
van rendjén.
A PVF (Polyvinil Fluorid) azaz közismert nevükön karbon húrok fajsúlya
nagyobb, így ugyanahhoz a hangmagassághoz vékonyabbat lehet alkalmazni, ezen
kívül hajlékonyabbak is a normál nylon húrnál. A PVF húrok is nyúlnak jó ideig,
azonban már 2-3 óra alatt beáll a végleges tónusuk. Általában mindegyik
fényesebben szól a nylon húroknál, gyorsabban felépül a hangjuk, érzékenyebben
reagálnak a pengetésre, és hangosabbak is. A hangzásuk általában tisztább, mint
a hagyományos nyloné, kevésbé vastag és sötét a tónusuk, és a magas tartományuk
fényesebb. Sokak számára steril és száraz. Hagyományos nylon húrokon bizonyos
harmóniák az alsóbb fekvésekben már ködösen szólnak egyes gitárokon, carbon
húrral viszont nyitottabb, világosabb, áttetsző lesz az akkord. Fontos
megjegyezni, hogy általában a H és E1 húrok szólnak fényesebben, mint a normál
nylon. A carbon G húrok sajnos nem szólnak olyan áttetszően, mint egy jó nylon G
húr. Legtöbbjüknek jellegtelen gumihangjuk van. A carbon G húrhoz már nem
lehetett jó gitárt sem építeni, mert a PVF azon a rezgés tartományon és feszítés
alatt sem képes felharmónikusokban gazdag tónust produkálni. Annak ellenére,
hogy egyes carbon G húrok mégis elfogadhatóan szólnak, általánosságban úgy
tűnik, hogy a carbon sem oldotta meg véglegesen a G húr problémáját. A kutatások
elindultak abba az irányba, hogy találjanak olyan anyagot, ami valahol a nylon
és a carbon közötti tulajdonságokat mutat. Erre van több példa is az utóbbi
évekből. Ilyen húr a már említett D'Addario composit G, az Oasis GPX G húrja
vagy a legújabb Aquila Nylgut húr. A GPX "carbon" húrok titka anyagában és
kalibrálásában rejlenek. Az anyaga egy kissé módosított PVF, azaz PVDF,
(polyvinylidene fluoride). Fizikai tulajdonságai közé tartozik, hogy 80%-al
sűrűbb, mint a hagyományos nylon, ezért vékonyabb húr készíthető belőle
ugyanolyan tömeg mellett, ami ennek megfelelően fényesebb hangot produkál az
adott húrhosszúságon és feszítésen.
Az újdonság most az olasz Aquila húr. Ők találtak egy új összetételű anyagot,
aminek hangi tulajdonságai gyakorlatilag teljesen megegyeznek a bél húrokéval,
de megtartva a nylon húrok konzisztenciáját, tartósságát és precíz hangolás
állóságát, sőt egy dologban felül is múlja őket, a nedvességre kevésbé
érzékenyek. Az Aquila Nylgut húrokról majd egy következő írásban részletesen is
írok, mivel éppen most tesztelem őket.
Gitárosok, akik még nem hallottak bél húrt szólni, azok valószínűleg a
hagyományos nylont választják, mert azzal valóban vastagon szól a dallam és a G
húr is elfogadható átmenetet képez a D és a H húr között. Egyszerűen ez van a
fülükben, ez a referencia.
Mint fentebb már említettem, a koncertező gitárosok nagy része kedveli a
carbon húrokat, azonban van, aki hagyományos nylon, vagy kompozit G húrt használ
a karbon H és E1-el együtt. Azt gondolom, hogy a húr kiválasztása a gitáros
ízlésétől függ, az pedig attól, hogy milyen gitárja van és milyen zenét és
milyen körülmények között hallgat. Akadnak hangos igen vastag, sötét hangú
gitárok, amik koncerten jól működnek, ellenben hangfelvételt nehéz velük
készíteni, hiszen alig van tranziensük. Ha más hangszer is szól egy felvételen,
az ilyen sötét tónusú, vastag hangú gitár mindig fedésbe kerül és eltűnik a
másik hangja mellett. Ilyen esetben a karbon húr nagyon nagy segítség lehet,
mert valósággal "feltámasztja" a gitárt. Vannak nagyon fényes hangú gitárok,
melyek karbon húrokkal egyre inkább kihangsúlyozott közép hangtartománnyal
szólnak, erre szokták mondani, hogy a gitár úgy szól, mint egy bendzsó...
Érdekes módon ezt a két végletet ausztrál, rácsos merevítésű gitároknál
tapasztaltam. Az Asley Saunders oly vastag és sötét hangú gitár, hogy
hagyományos nylon húrokkal számomra használhatatlan, vagy a másik véglet a
nagyon vékony fedlapos Greg Smallman gitár carbon húrokkal annyira sok
középtartományt hoz elő, hogy a hangja valóban bendzsószerűvé válik.
Puha vagy kemény húr?
Ez esetben a puhaság, vagy a keménység a húrokat lefogó kéz által kifejtendő
erőt jelzi, mely arányos a húr feszítő erejével. Egy bizonyos hangmagassághoz és
húrtávolsághoz tartozó feszítő erő pedig arányos a húr vastagságával. Erre
különféle jelzések vannak, mint Normal Tension, Hard Tension, Extra vagy Super
Hard Tension, stb. A gitárhúrok vastagságuktól függően valahol 6 és 8 kg közötti
feszítőerőt igényelnek a magfelelő hangmagasság eléréséhez. Minél nagyobb a
feszítőerő, annál több erő kell a húr lenyomásához, viszont annál hangosabban
szól a gitár. Minél nagyobb a feszítőerő, annál gazdagabb a tranziens, és a
megnövekedett hangerővel hallhatóbbak a játék részletei. A nagyobb és erősebb
kezű gitárosok így jobb eséllyel tudnak hangosabbak és bizonyos tekintetben
kifejezőbbek lenni.
A nagyobb húrfeszítésű gitáron többet kell dolgozni a vibrátóért. A kezet és
a gitárt is jobban igénybe veszi. Vannak esetek, amikor a gitárosnak kis keze
van, ez hölgyek esetében gyakori és a megszokott 65 cm-es húrhosszúság nagynak
bizonyul számukra, ezért készíttetnek maguknak 64 vagy 63 cm-es húrhosszúságú
gitárt. Ezek halkabban szólnak. Azonban, ha ezekre a gitárokra vastagabb, pl.
Hard Tension jelzésű húrt feszítünk ki, akkor hangerőben ugyanott lesz, mint a
65 cm-es húrtávolságú gitár.
A húrok feszessége akkor is nagyobb lesz, ha egy normál vastagságú és
feszítésű (Normal Tension) készletet használunk 66 vagy 66,5 cm húrtávolságú
gitárokon. A nagyobb húrtávolság ugyan nagyobb hangteljesítményt fog adni,
azonban számolni kell azzal hogy a megnövekedett húrtávolságból adódóan a húrok
rezgési amplitúdója is nagyobb lesz, tehát nagyobb húrtávolságot kell
beállítani, hogy ne zörögjenek a húrok egyetlen fekvésben sem. Az ilyen gitárok
kizárólag nagy és erős kezű gitárosok számára előnyösek. A húrok nagyobb
feszessége miatt a gitár és a húr is jobban igénybe van véve és nem utolsósorban
a gitáros kezei is.
Ami a húrok mögött van
Nagyon szeretjük a jó minőségű húrokat és nagyon áldjuk akik ilyeneket
forgalmaznak, vagy kitalálnak, azonban azt sem árt tudni, hogy mi húzódik meg a
húr biznisz hátterében. A húrokból sok cég nagyon jól megél. Ez nem is olyan
nehéz, nem kell hozzá nagy befektetés, sokkal inkább marketing tudás, azaz a
fogyasztó totális irányításának a tudománya. A hangszeripar egyik fontos
manipulációs módszere a misztifikálás. Ezt ők marketingnek hívják. Tudván, hogy
a mai átlagember gyakorlatilag nulla tudással rendelkezik az őt kiszolgáló
dolgokról, így ezt használják ki a manipuláláshoz, amivel mindig érzelmi és
esztétikai alapon támadnak. Tudják, hogy mi a rossz a húrban és ezt igyekeznek a
marketingjükkel az éppen soron következő új termékben kijavítani. Persze azért
távolról sem olyan durván, mint a tömegcikkek marketingje esetében, ahol van
képük tudományosan megfogalmazni, hogy 27,5 %-al lesz fényesebb a hajad az új
shampoo-tól. A marketing sokszor szemenszedett hazugság, vagy legalábbis a
tudatlan vevő durva megvezetése. Gyakran az jön le, hogy évekig tartó tudományos
kutatással, fejlesztéssel, hatalmas invesztícióval végre kidolgozták a legújabb,
a végső, a felülmúlhatatlan húrt, majd 5 év múlva ugyanezt teszik, csak másféle
nevű és színű húrral. Közben pedig az egész hatalmasnak beállított húrcég csak
egy iroda, mert mindent máshonnan szereznek be. Hogy mennyire igaz, erre azonnal
mondom a példát is. Egyik új cég hirtelen előjött a Titanium húrokkal, amik
külsőre abban különböznek a többi régebbi nylontól, hogy áttetsző titán kék
színűek. Ismerve, hogy hogyan működik a húripar, gyorsan elkezdtem kutatni az
interneten a horgász oldalakon és 30 másodperc alatt kiderült, hogy a pecásoknak
is bekínáltak egy új Titanium nevű előkezsinórt, ugyanis ez az a vastagság,
amiket húroknak is használnak. Nemsokára a konkurens húrcégek is kijöttek a
Titanium húrokkal. Valószínűleg mind ugyanonnan vásárolják az alapanyagot.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a legtöbb nylon húrcég igazából semmit
nem gyárt, csak figyeli, hogy a horgászoknak mit kínál az ipar, és azt azonnal
árulni kezdik húrként is. A húrgyárak egyedül a sodrott húrokat gyártják, vagy
gyártatják, mert azokat semmi más célra nem használják. A sima acél húrok
közönséges acéldrótok, a nylon húrok pedig közönséges horgászzsinórok. Ezen már
nem is vitatkozom senkivel, aki másként tudja, annak csak azt ajánlom, hogy
vegyen minél több gitárhúrt. Amit a húr cégek írnak a húrokként használt horgász
zsinórokról persze nem feltétlenül hazugságok, mert húrokként is lehet róluk
írni nemcsak horgász zsinórként. És az, hogy ilyen és olyan hangi tulajdonságaik
vannak, azok persze igazak. Csak annyit kell tudni róluk, hogy a marketingjükben
úgy tüntetik fel, mintha ők találták volna fel a legjobb és legújabb gitárhúrt
és ne feledjük, hogy 20-szor drágábban adják húrként mint horgász zsinórként.
Hogy ezeket az információkat így tudni lehet, azt a szükség hozza. Ha valaki
netán lantozik, vagy a boltban kapható szabványos vastagságú gitárhúroktól
vékonyabb, vagy eltérő vastagságú sima húrokat szeretne, azt méregdrágán meg
lehet rendelni és egy fél év múlva mondjuk meg is érkezik. Ilyen méreg drága
dolog a Pyramid húr is, ami persze mindenki által elismerten egy kiváló minőségű
márka. A lantosnak egy vagyonba kerül egy készlet húr a hangszerére. A világ
szegényebb felén lantozók viszont kénytelenek voltak kinyomozni hol használják
ezt az anyagot nagyobb mennyiségben. Hát a horgász " iparban"....! Innen már
egyszerű a dolog, elő kell böngészni egy internetes horgászboltot és tekercsben
megrendelni a megfelelő vastagságot. Míg egy méter a Pyramidnál 4-5 Euro, addig
pecazsinórként ugyanennyiért 25 métert lehet venni...és 3 nap múlva a postás
csenget a csomaggal.
Ugyanígy a horgász világból jött be a PVF, ismertebb nevén a carbon húr, ami
már névként is helytelen, mert közönséges polyvinil-fluorid anyag és semmi köze
nincs a carbonhoz, az csak egy fantázianév. És érdekes, a pecások is így ismerik
(Fluorocarbon.......micsoda véletlen egybeesés!)
Mindezek ismeretében azért lehet reménykedni, hogy továbbra is lesznek majd
jobb gitárhúrok, vagy legalábbis kissé mások, mint az eddigi műanyagok. Amíg
horgászok lesznek, addig gitárhúrok is lesznek. Közben persze más területen is
jönnek elő új fajta műanyagok, és eljön az idő, amikor más iparágból jön az
alapanyag, de már akkor kifejezetten húrok számára gyártják őket. Erre jó példa
a D'Addario Composit G húrja, vagy az Aquila Nylgut húrja. Ezek újfajta
műanyagok, és kiválóan alkalmasak gitárhúroknak.
A húrok lehetséges anyagi tekintetében várhatók további újdonságok, de a
fordítottja is könnyen előfordulhat, hogy az elkövetkezendő 100-300 évben
maradnak az eddig felfedezett nylon húrok, akarom mondani horgász zsinórok.
Szabó Sándor
Vissza az oldal tetejére
|
©2006-2023 Tandem Records ::