Gitározás bundok nélkül
Bizonyára mindenki ismeri a bund nélküli húros hangszereket. Ilyen a hegedű,
a cselló, a bőgő. A hetvenes évektől az elektromos basszusgitárban is
megjelentek a sima fogólapú hangszerek, majd az elektromos gitárosokat is
megkísértette a bund nélküli hangzás. A bund nélküli ( angolul: fretless)
hangszerek között most a fókuszunkat a gitárra fordítjuk. Aki hallott már bund
nélküli basszusgitáron egy szólót, vagy akár valamiféle ritmusos riffet, mondjuk
úgy ahogy Jaco Pastorius játszotta, vagy Michael Manring, azonnal megragadja az
a bársonyos, gyönyörűen morgó hangzás, amit semmi más hangszer nem tud
produkálni. A hangzás titka nagyon egyszerű: van egy pont ameddig le kell
engedni a húrokat a fogólap fölött. És egyszer csak elkezd bársonyos hangon
énekelni a basszus gitár. A szólógitárokon a kilencvenes években kezdett
terjedni a bund nélküli változat, és azt ugyan nem lehet állítani, hogy
világsiker lett, de egyre többet lehet hallani. Nyilván nem a popvilág körzővel
és vonalzóval szerkesztett karteziánus zenéiben, hanem a jazz és a progresszív
zenék között találhatjuk meg a használóit.
Kezdetek
A bund nélküli fogólapú hangszerek ősidőkre tekintenek vissza. Valójában az
első húros hangszereken nem voltak bundok. A hegedű és a az arab lant vagy az
indiai sarod ezekből az ősi időkből származnak. A pontos hangképzéshez a fül
adott kontrollt, ami viszont ki is csiszolta a muzsikus hallását. A keleti és
nyugati hangrendszerek fejlődésével megjelentek a bundos hangszerek is, ahol a
fülnek már nem volt döntő szerepe az intonációban, azaz a hangképzésben. A
nyugati temperált hangrendszer megjelenésével és elterjedésével a tiszta
harmóniák játszása elképzelhetetlen volt bundok nélkül. Így a lant, majd később
a gitár is a bundos hangszerek fő megtestesítőjeként fejlődött tovább.
A keleti világban az oud vagy a sarod teljesen bund nélküli hangszerek, és
ezeken kizárólag dallami játékot lehet hallani, hiszen a hangszer és a kezünk
adottságainál fogva lehetetlen rajta tiszta akkordot fogni. De a keleti zenében
erre nincs is szükség. Ott minden lineárisan, azaz az időbeni kiterjedésben, a
melódiában valósul meg. A keleti zenében nincs akkord, csak dallam, azonban
annyira gazdag hangrendszerek vannak, amivel a melodikus játék egy teljesen
végtelen univerzumot képez a muzsikában, és ennek 3-4 ezer éves hagyománya van.
Ehhez képest úgy 20-25 éve lehet hallani bund nélküli elektromos gitárokról.
Minden tekintetben megegyezik a bundos változattal, kivéve, hogy előbbinek
teljesen sima a fogólapja. A gitárosok nyilván a bundos hangszeren tanulnak meg
és csak később a kíváncsiságuk viszi rá őket, hogy kipróbálják a bund nélkülit.
Így a nyugati világban valójában senki sem mondható kifejezetten bund nélküli
gitárosnak, legfeljebb néha használja. Ha akad is valaki, aki kitűnik annak
valamilyen módon keleti kultúra hatása miatt kell feltűnnie, mert a hagyomány
ott még él. Van is egy török Erkan Ogur nevű gitáros, aki lévén a török
hagyományokból táplálkozva kizárólag bund nélküli elektromos és akusztikus
gitárokon játszik. Róla majd még többet is mondanék.
A játék nehézségei
Amikor feltűnik egy nyugati gitáros, kezében egy bund nélküli gitárral, arról
többnyire csak az mondható el, hogy megint eggyel több gitáros van, aki hamisan
fog játszani. Mert ugyebár a gitárosnak nagyon elő kellene vennie a fülét, hogy
mindig tisztán intonáljon, és megszabaduljon a korábbi hangszerkezelési
beidegződéseitől. Ezért aztán alig van valaki, vagy talán nincs is senki, a
nagyon ismertek közül, akikről elmondható lenne, hogy kiválóan játszanak bund
nélküli gitáron. Volt alkalmam hallani néhány nagy nevet egy két számot bund
nélküli gitárjukon játszani, de a tisztesség azt kívánja, hogy ne is említsem
meg a nevüket, mert akkor a rajongóik kiábrándulnának az istenített sztár
személyből... Show elemnek szánták, és legfeljebb az is lett belőle, mert bizony
nem vették a fáradtságot, hogy éveken át keményen gyakorolva megtanuljanak
tisztán játszani bundok nélkül, és sajnos a produkciójuk zajongó nyihogásban
merült ki.
Vannak feljegyzések arról, hogy nagy nevek mint Jimi Hendrix, John Lennon,
Frank Zappa, Pat Metheny vagy John McLaughlin és még sokan mások, akik szereztek
egy fretless gitárt, esetleg valamely lemezükön vagy koncertjükön játszottak
rajta egy számot, azonban komoly zenei teljesítmény egyikük részéről sem jelent
meg. Pedig a nagy nevek példamutatásukkal segíthetnének, hogy többen játsszanak
bund nélküli gitáron, hiszen az utánzással terjed elsődlegesen a kultúra.
Arra, hogy valaki bund nélküli gitárok kezdjen tanulni és játszani, a mi
nyugati kultúránkban elképzelhetetlen, ugyanis nincs rá precedens, nincs
hagyománya, és ha később valakit mégis érdekel, akkor a meglévő tudását kell
használnia és átformálnia. Egy sima fogólapú hangszeren rendesen megtanulni a
játékot valójában azt igényli, hogy szinte nulláról kell kezdeni a játék
technikát. Csakúgy, mint egy hegedűsnek sok-sok órán át kellene gyakorolni, hogy
kialakuljon egy magas fokú érzékenység és reagáló képesség. Ennek kifejlesztése
évekig tartó kemény munka, amihez erős akarat és kellő komolyság kell. Ezt a
hozzáállást, ha meg is van valakiben, sajnos a rock zene nem támogatja, mert
részben bevett ipari módszerek uralják a rock kultúrát és ha valami nagyon eltér
a megszokottól, akkor a közönség ezt megtorolja. Már sokszor bebizonyosodott a
rock történetében, hogy amikor még nyers korában befut egy együttes és valamiért
hatalmas tábora lesz, egy idő után a zenészek kezdik igényelni, hogy jobbak
legyenek a hangszereiken, jobb zenéket játsszanak. Aztán amikor megjelennek
sokkal jobb zenével és hangszeres tudással, a közönség elpártol tőlük. Mindig ez
történik, amikor a zenész a minél szélesebb közönséget szolgálja. A tömegnek
gyakorlatilag primitív, törzsi szintű ízlése van. Ha valami ennek megfelel,
akkor a zenészt és zenéjét, bármilyen is az, az égbe emelik, de ha elkezdenek
fejlődni a tömeg ízléséhez képest, akkor hamar vége lesz a karrierjüknek, mert
elpártol tőlük a közönség (tömeg). Ezért is alakultak ki az underground/
progresszív, alternatív műfajok, amiknek ugyan jóval szűkebb a közönsége, de
ennek a szűk közönségének viszont magasabb fokú ízlése van.
És itt kanyarodnék vissza a bund nélküli gitárhoz, ugyanis a szélesebb
közönség fülének itt ezen a vidéken idegenül szól és így a zenész részéről is
van némi tartózkodás a kipróbálása iránt.
Mindezektől függetlenül van egy vállalkozó szellemű szűk kis közösség a
nyugati világban, akik eléggé komolyan vették a hangszert és tényleg érdekes
dolgok születnek a kezeik alatt.
Ezt közösséget a www.unfretted.com honlap képviseli egyfajta virtuális
összefogás keretében. Mindenképpen javaslom, hogy böngésszetek itt, mert minden,
ami a bund nélküli gitárral és a rajta való játékkal kapcsolatos lehet, azt itt,
vagy innen kiindulva meg lehet találni.
Az úttörők
A fretless gitározás óvatosságból mindig azzal kezdődik, hogy egy olyan
gitárból, amit nem sajnálnak szétszedni, egyszerűen kiveszik a bundokat a
fogólapból, a hornyokat betömik műgyantával, lecsiszolják simára és máris kész a
hangszer. Ilyenre számtalan példa akadt, azonban az első rendesen magas
színvonalon kifejezetten bund nélkülire készült hangszert egy francia
hangszerkészítő Patrick Vigier készítette el 1978/79-ben. Hangszerének
különlegessége volt, hogy a fogólap üvegből készült. Innentől számítható, hogy
elkezdődött a bund nélküli gitárok gyártása.
Érdekes módon a franciák valamiért komolyan veszik a bund nélküli gitárt. Én
magam nem egy gitárost személyesen ismerek, akik fő hangszerüknek tekintik a
sima fogólapos hangszert. Például Jan Vagh, Franck Vigroux, Mark Ducret. Így
mondható is, hogy Franciaországban valamiféle hagyomány kezd kibontakozni. Ezt
támasztja alá az, hogy ott rendeznek rendszeresen Fretless Guitar Festival-t.
2001-ben én magam is kaptam meghívást erre a fesztiválra.
Persze joggal kérdezhetnénk, hogy miért is nem Amerikából indult ez az egész
fretless őrület? Mert megszoktuk, hogy a globális kezdeményezések Amerikából
jönnek, de a bund nélküli gitár éppen nem onnan jön és éppen nem a globális
kultúrát támogatja. Ezt mutatja az is, hogy jelenleg például Japánban erősebb
mozgalma van, mint az USA-ban. A japán fretless gitározás egyik nagy "öregje" és
úttörője Tim Donahue.
Ez a japán/amerikai félvér fiú igazi sikertörténetet mondhat magáénak.
1980-ban épített először bund nélküli gitárt, majd Bostonban a Berklee College
Of Music-ban végzett tanulmányai után a távol-keleten építette tovább zenei
karrierjét, miközben Amerikában is rendszeresen jelen volt.
Bár a hagyományos bund nélküli gitáron kezdett, mégis az utóbbi években
valami másra váltott. Szabadalmaztatott egy hárfa-bund nélküli gitár
kombinációt, aminek van egy 6 húros bund nélküli regisztere, és további valamely
hangsorra vagy akkordra behangolt 6 húr, amit szabadon penget.
A játék úgy történik, hogy a jobb kezével a felső 6 húrt hárfa módjára
pengeti a jobb kéz ujjaival, a bal kezének ujjaival pedig pengetés nélkül
játszik a bund nélküli nyakon, azaz ráüt a húrokra és így szólal meg a hangszer.
Sok effekttel és elektronikával nagyon érdekes izgalmas zenéket játszik.
Végül ez a hangszer lett a specialitása és mára Japánban egész mozgalmat
indított.
Ezt mutatják a most feltörekvő fiatal japán fretless-harp gitárosok, mint
Yoichi Kayama, Takumi Uchida és Masato Wada. Mindhárman Tim Donahue
fretless-harp gitárján játszanak.
Ha már kiemeltem Tim Donahue nevét, akkor mindenképpen folytatnom kell a sort
a török Erkan Ogur nevével.
Erkan, gyerekkorában hegedült, és mindenféle török húros hangszereken
játszott, miközben eredetileg tudósnak készült és tanult, végül a zenei
tanulmányokat is folytatott, melyben megismerte a klasszikus gitárt is, majd
átalakította bund nélkülire és innentől már egyenes út vezetett a világhírnév
felé. Persze a nyugati könnyűzene világában a világhír egészen mást jelent egy
török vagy egy japán számára, mint egy brit vagy amerikai számára. Ugyanis a
nyugati könnyűzenében csinálhat bárki bármilyen nagy csodát, ha valaki nem brit
vagy amerikai származású, egyszerűen nem veszik komolyan. (Erről beszélgettem
pár évvel ezelőtt Domic Millerrel ( Sting gitárosa) egy közös turnénkon, ahol
ezt éppen tőle hallottam. A nyugati könnyűzenei zenekultúra gyakorlatilag
kulturálisan gyarmatosítja mindazt a könnyűzene rajongó közönséget, ami nem brit
és nem amerikai. Hogy ez mennyire így van, csak tessék körülnézni kis magyar
hazánkban, miért olyan az aktuális ízlés amilyen, és hogy mennyire belterjesen
működik minden, és csak azt tűrik meg, marad életben, ami nyugati klón.)
Erkan Ogur 1989-ben pár évre kiment az USA-ba, ahol néhány blues gitárosnak
bemutatta a bund nélküli gitárt és gitározást. Gyakorlatilag ezzel indult meg az
USA-ban az a valamelyest érzékelhető fretless mozgalom, ami ma is tart. Erkan
jelenleg is eredeti hazájában él, ahonnan nem könnyű jelen lennie a nemzetközi
gitár világában. Mégis az egyik legfontosabb névnek számít és annak kell
tekintenünk.
Minden kis vagy nagy országnak megvan a maga úttörője, legfeljebb nem
hallhatunk róluk, de ettől még léteznek és majd az utókor, ha valamiért fontos
lesz, majd kutat utánuk.
Bund nélküli gitárok
Amint azt már az előzőekben említettem a francia Vigier márka tekinthető a
legnevesebb és legjobb bund nélküli gitárnak. Ebben akkora tapasztalatra tettek
szert az elmúlt pár évtizedben, ami behozhatatlan előnyöket biztosít számukra.
Ennek ellenére pár nagy cég, mint az Ibanez, időnként valakinek a
könyörgésére épít egy egy érdekes gitárt, ami aztán kereskedelmileg eladhatatlan
és így sikertelen, de megmarad valami mégis az emlékekben. Ilyen volt az a 3
nyakú Ibanez Jam gitár, aminek a 6 és 12 húros nyaka mellett volt még egy 6
húros bund nélküli nyaka is. Nyilván egy ilyen hangszer használhatatlan a
gyakorlatban, de például Steve Vai számára egy jó show elem egy ilyennel
kimasírozni a színpadra és elkezdeni a "parasztvakítást."
A képen látható 3 nyakú gitár nagyon szép kivitelű, de olyan nehéz, hogy
gyakorlatilag büntetés a nyakban tartani tovább, mint 10 perc. Látható továbbá,
hogy a bundok képzeletbeli helyét jelző csíkok mutatják, hogy adjon némi
tájékozódást a gitárosnak.
A kanadai Godin cég is számos bund nélküli modellt tart gyártásban. Ezek
között szerepel pár különleges modell is. Ilyenek például a 11 húros Glissentar
és az MultiUd.
A fogólap
Mint már említettem, a sima fogólapos gitárok fejlesztésének egyetlen
kitörési pontja, a fogólap anyagának megválasztása. Itt a fogólap szinte
egyenrangú akusztikai elemként játszik szerepet. A bundos gitároknál a
hangzásban csak kissé van szerepe a fogólap anyagának, azonban ott, ahol a húr
közvetlenül érintkezik a fogólap felületével, ott már sokkal nagyobb szerepet
kap. Az, hogy a húr a megpengetés pillanatától hogyan rezonál együtt a fogólap
anyagával, döntően meghatározó a hang szempontjából. Az első Vigier üveg
fogólapos volt. Az indiai sarod mintájára számos hangszert rozsdamentes acél
fogólappal láttak el. Külön érdekesség, hogy a fém fogólap alatt üreg van, mely
további rezonanciákkal gazdagítja a hangzást.
Mióta bejött a világba a bund nélküli gitár, azóta sokan kísérleteznek a
fogólap anyagával. Jelenleg még mindig az ébenfa az egyik leggyakrabban használt
fogólap anyag, hiszen páratlan kopásállósága van a fák között. Van azonban egy
érdekes építőiparban használt anyag, ami egy kemény, műgyantával impregnált
rétegelt fa. Egyik változata "trespa" néven, egy másik fajtája pedig "fenowood"
néven ismert. Mindkettőt felfedezték a hangszerkészítők. A trespa nevű anyagot
egy kanadai származású Csehországban élő kiváló muzsikus és hangszerkészítő
Edward Powell használja, aki Törökországban tanult zenét és hangszerkészítést
is, és ott fedezte fel ezt az anyagot. Róla majd még később többet is mesélnék.
A fenowood szintén ismert, az amerikai Joe Zon basszusgitárokhoz használja
fogólapként. Ilyenen játszik a híres Michael Manring is, akinek senkiéhez nem
hasolító hangzása van, és a játéktechnikáján kívül vélhetően a fenowoodnak
köszönhetően is.
Hogy mit hoz a jövő, azt még nem tudni, de sok eddig ismeretlen anyag kerül
be a civil szférába, amit előtte űrtechnológiai vagy hadászati célra
alkalmaztak.
Bund nélküli akusztikus gitárok és egyéb kombinációk
Azt hiszem ez a terület több variációt is megenged, mint az elektromos gitár,
mivel az elektromos változatot eléggé köti a kialakult hagyomány, ahol a gitár
alakja is ikonszerűvé és szimbólummá vált. Nem akármilyen hangszert vesznek a
kezükbe a gitárosok. Hogy miről beszélek, azt csak azzal a kérdéssel tudnám
megvilágítani, hogy el tudnátok e képzelni, hogy Pat Metheny megjelenne egy
Flying V gitárral, vagy Steve Vay megjelenne egy Gibson ES 175 jazz gitárral?
Soha. A hangzás és a szimbólum egybeforrt. Az akusztikus gitározásban a gitár
alakja másodlagos, mert nincs szimbólum szerepe. Ott a zenei elemek fontosabbak,
mint a hangszer formájának szimbolikus tartalma. Ezért is van sokkal több furcsa
formájú akusztikus hangszer valódi használatban, mint elektromos. Hacsak
megnézzük a" harp-guitar"-t akkor annak egész mozgalma van, és zenei stílus épül
rá. Ugyanez nem mondható el a hagyományos elektromos gitárról, mert ott nem
nőttek ki a zenét is támogató alternatív megoldások.
Mindezek ellenére az elektromos gitárok között már vannak ismert bund nélküli
modellek, az akusztikus gitárgyártásban egyetlen darabról sem tudok, hogy mint
önálló modell létezne. Ez a bundok nélküli világ tele van ellentmondásokkal....
Érdemes kissé visszatekinteni a múltba, hogy megértsük honnan ered az ötlet.
A bund nélküli akusztikus gitárok a régmúlt időktől létező hagyományos keleti
hangszerekben gyökereznek és onnan táplálkoznak mai is. A már oly sokszor
említett észak-indiai hangszer a sarod még ma is egy igazi kifinomult hangszer
kolosszusnak tűnik és valójában az is.
A fogólapja rozsdamentes acéllemezből van kialakítva és alatta a nyak üreges.
A sarodnak jellegzetes fémes hangzása van. Ez a hangszer is kínál egy
lehetőséget, hogy akusztikus gitárra adaptálja valaki egyszer egy üreges
gitárnyakon a fém fogólapot. Eddig nem hallottam, aki ezt meglépte volna, de ki
tudja, egyszer csak megjelenik valahol.
A másik fontos forrás az arab lant vagy más nevén ud ( oud) . Itt is
rendkívül erősek a hagyományok. Sem a sarod, sem az ud nem fog változni, sem
formájában, sem konstrukciójában, miként a hegedű sem fog változni, mert a
hagyomány védi és konzerválja.
A gitár még egy nyitott kutatási terület, még nincs igazán felfedezve sem,
ezért a bund nélküli változatokban még van sok lehetőség.
Említettem egy Edward Powell nevű muzsikust, hangszerkészítőt. Én évek óta jó
barátságot ápolok vele. Azon kevesek egyike, aki nemcsak zeneileg rendkívül
tehetséges, hanem a hangszerkészítésben is.
Tanult Indiában klasszikus zenét éppen sarod-on, és Törökországban makám
zenét, azaz a törökök ősi klasszikus zenéjét. A fejébe vette, hogy a két
hangszert egyben ötvözi, és így kezdett hozzá az úgynevezett Ragmakamtar nevű
sokhúros kétnyakú hangszer megalkotásához. Azóta már tíznél is több változatban
építette meg, ahol az egyik nyak sarod hangon fémhúrokkal, a másik nyak nylon
húrokkal ud hangon szól, sőt egyik másik hangszerén még zengő húrok is vannak.
Az egyik legcélszerűbb megoldás egy eredetileg bundos gitár átalakítása. Így
lett nagyon érdekes hangszere Yan Vagh francia gitárosnak, aki egy 12 húros
gitárt alakíttatott át, vagy Kevin Kastning egy másik példa, ugyancsak egy
fémhúros akusztikus gitár átalakításával kezdte a megmerítkezést a bundok
nélküli világban. Én magam is egy 8 húros Bittermann klasszikus gitárt
alakíttattam át, ami mind a mai napig csodálatos hangszerként szolgál. A
fogólapon láthatók a jávorból készült jelző csíkok.
Ha már itt tartunk, akkor megemlítem a Romanek Tihamér által épített kétnyakú
kobozomat is, ami ugyan nem gitár formájú, de valahol a gitár és a lant közötti
konstrukció, összesen 24 nylon húrral. ( 2x12 ) Mindkét nyak bundok nélkül
készült és csupán jelző csíkok vannak a könnyebb tájékozódás végett. Csodás,
egyedi hangzású hangszer.
Kétségtelenül sokféle kombináció lehetséges, melyben a bund nélküli gitár
előfordulhat. Mindjárt itt egy példa. Egy lengyel ember Ryszard Latecki
tekinthető igazi feltalálónak is, aki bátorkodott megosztani a fogólapot, a 3
vékony húrhoz bundos, a 3 vastag húrhoz bund nélküli fogólap tartozik. A képen
ez jól látható. Az ezzel a megoldással készült gitárt Latar-nak nevezi. Sokkal
többet nem tudni róla, de az ötlet érdekes és kíváncsian várjuk, hogy
megjelenjen rajta némi érdekes zene is.
Hasonló megoldású a new yorki jazz gitáros Michele Ramo 8 húros gitárja, ahol
a két plusz húr a basszus regiszterbe nyúlik be, és azok bund nélküli fogólap
felület fölött vannak kifeszítve. Ezen kívül Ramo játszik teljesen bund nélküli
gitáron is.
Mindazoknak, akik ki szeretnének bundok nélkül játszani....
Nos én is ugyanúgy kezdtem, mint bárki más, kíváncsi voltam. A
kíváncsiságomat azonban nem maga a hangszer hanem az indiai klasszikus zene,
majd később az arab makám keltette fel. Innen már az indiai sarod és az ud
tanulmányozása vezetett tovább.
Volt egy elrontott 8 húros klasszikus gitárom, amit Turcsák Tibor átalakított
nekem bund nélkülire és a mai napig is használom. Mindez történt 1990-ben, és
azóta 22 év tapasztalat gyűlt össze a játéktechnikában és a muzsikában is.
Mivel nem volt kit utánozni és én egyébként is mindig utáltam másokat
utánozni, így mindent magamtól, a magam kárán tanultam meg. Persze ennyi idő
után szívesen megosztom a tapasztalataimat, hogy ne fussanak az érdeklődők
felesleges köröket, hacsak nem olyanok, mint én magam is, azaz mennek a saját
fejük után...
Ha 6 pontban össze tudnám foglalni mindazt, amit ajánlani tudok, akkor az így
hangzana:
1. Keress egy olcsó használt gitárt, elektromosat vagy akusztikusat, szedd ki
a bundokat, műgyantával tömd be a hornyokat, csiszold le és azon próbálkozz.
Lehet nylon vagy fémhúrral kísérletezni.
2. A húrokat le kell engedni, közelebb a fogólaphoz, hogy megjelenjen az a
finom bársonyos morgás a hangban.
3. Ha a hangszer már jól szól, akkor el kell kezdeni hallgatni olyan keleti
zenéket, (indiai, arab), ahol bund nélküli hangszereken játszanak. A hallgatás
persze ne azért történjen, hogy utánozni lehessen, mert annál szánalmasabb
eredmény nem születhet, mint a lélektelen lekoppintása valaminek. Azért kell
csak hallgatni, hogy a fülbe befurakodjon a keleti hangrendszer és az az
ornamentika, amit nem szabad kihagyni egy bund nélküli gitáron. A hallgatott
zenét nem szabad leszedni, lekopírozni, csak hallgatni, hogy a fülön át jól
áthassa a lelket. Nem árt némi fanatizmus. Erre az időre érdemes semmi mást nem
hallgatni, csak keleti zenéket.
4. A gyakorláshoz el kell felejteni a beidegződött gitáros mozdulatokat, ha
nem, akkor egyébként teljesen felesleges lesz az egész, mert minden marad a
régiben, csak állandóan hamisan fogsz játszani. A beidegződések ledolgozása a
legnehezebb. Gyakorláskor nem szabad nézni a fogólapot, hanem fülelni kell, és
igyekezni pontosan intonálni. ( akinek van jó hallása....). Ne csak a másoktól
lelopott riffeket és szólókat gyakorold, hanem kezdj el keleti hangsorokból
építeni dallamokat. Ez azért is hasznos, mert az egyébként már agyonismételt
rock futamokat fel lehet kissé gazdagítani velük és nagyon érdekes dolgok
kezdenek majd előjönni.
5. Pár hét után, amikor már szereztél némi gyakorlatot a fogólapon való
közlekedésben, akkor érdemes zenei környezetben is kipróbálni a hangszeren való
játékot.
6. Állandóan fenn kell tartani az intonáció pontosságát, a reagálás
érzékenységét. Ezért állandóan kell valamennyit gyakorolni, ugyanúgy, mint a
hegedősöknek. Aki eredendően lusta és nem szeret gyakorolni, annak nem ajánlom a
bund nélküli gitárt. Gyakorlás nélkül csak gyászos kudarc lesz az eredmény.
Remélem a fenti tanácsaimmal azért még nem sikerült elvennem a kedveteket a
bund nélküli gitártól. Én nagyon örülnék, ha egyszer csak megjelenne idehaza is
valaki, aki valami komoly dolgot mutat fel rajta. Intonációs szempontból kb.
annyira nehéz, mint slide gyűrűvel bluest játszani, merthogy ott is a fülre van
szükség, azonban amikor 4 újjal kell intonálni, az technikailag már egy sokkal
komplexebb feladat. Úgy kell tekinteni, mint egy teljesen más, új hangszert.
A játéktechnikai lehetőségekről
A pengetés tekintetében nincs semmi eltérés, többnyire mindenki pengetőt
használ, mert mivel a bundnélküli hangszereken nem lehet könnyen polifónikus
zenét játszani, ezért nincs szükség az ujjpengetésre. Annál több dolog hárul
azonban a húrokat lefogó ujjakra.
Mivel nem kell akkordokat fogni, így más játéktechnikai eszközök kínálkoznak.
Ilyen például a hangok folyamatos hajlítása le vagy fel az ujjak
elcsúsztatásával. A különféle sebességű vibrato-k, A legérdekesebb azonban annak
lehetősége, hogy ki lehet törni a temperált hangrendszer börtönéből. Ez nem
könnyű, mert a fülünkbe nagyon mélyen beégtek a temperált hangrendszer
hangtávolságai és a hallás során minden ehhez viszonyul. Ezért ha török vagy
arab zenét hall valaki, azt vélheti mondani, hogy hamisan játszanak. Persze az
arab ugyanezt mondja a mi zenénkre. Kinek van igaza? Senkinek. Egyszerűen vannak
hangrendszerek, amik között nincs átjárás és ezért nem is kompatibilisek
egymással. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy egy bundos hangszeres, aki
temperált hangrendszerben játszik akkordokat, azzal nem fog együtt jól hangzani
egy arab makám rendszerben gondolkodó lantos dallam játéka.
Sajnos a világzeneként ismert globális katyvaszban csak azok tekinthetők
értékes produkciónak, ahol a magas fokú zeneiség és a hangszeres játék mellett
még a hangrendszerek kompatibilitásának tudása is megvan. Csak egy példa: Ha egy
szintetizátort hallotok arab lant, vagy más egzotikus dallamhangszer
kíséretében, akkor ott minimum nincsenek tisztában alapvető elvekkel,
következésképpen az hiába tetszik bárkinek is, az zeneileg értéktelen. Azt
kellene már felfogni, hogy nem lehet mindent mindennel összevegyíteni. A kecske
sem párosodik a libával, mert a természet jól kitalálta és jó oka van rá, hogy
nem így van.
A jövő
Hogy mit hoz a jövő azt nehéz megjósolni. Egyelőre a nyugati kultúra minden
eszközzel történő globális elterjesztése folyik szerte a világban. Ennek riasztó
jele, hogy például Koreában vagy Japánban hihetetlen nagy számban játszanak
akusztikus gitáron, ráadásul nyugati zenét kopíroznak teljesen lelketlenül.
Ezzel gyakorlatilag a jelenlegi generáció ott már nem viszi tovább a zenei
tradíciót, és lassan pár generáció után minden értékes hagyomány eltűnik, miként
Európában is ugyanez történik. Egy kultúra eltüntetéséhez semmit nem kell tenni,
elég ha egy nagyobb tömeget vonzó ellenkultúrát visznek be egy élettérbe, ott
előbb utóbb eltűnik az eredeti kultúra. Csak idő kérdése. Nem is véletlen, hogy
a globális világban a fiatalságot célozzák meg az ellenkultúrával, akik nagyon
fogékonyak az újra, és kik még nem ismerik a régi kultúrát. Ilyen módon általuk
terjed az elektronikus alapú szintetikus zene ami a hagyományos kultúra
eltüntetésének stratégiai eszközét a popzenét is áthatja.
Mindezek ellenére is, a zene és a zenélés nagyon emberi dolog, és mindig is
fognak akadni olyanok, akik nem hajlanak meg a globális ellenkultúra elsöprő
erejétől, hanem azt fogják csinálni amit belül őszintén éreznek. Ehhez nagyon jó
eszköz egy bund nélküli gitár....
Szabó Sándor
Vissza az oldal tetejére
|
©2006-2023 Tandem Records ::