Kétnyakú bundnélküli lant
Nemrégiben ment egy sorozat a Gitárhangtechnika honlapon a kétnyakú
gitárokról. A végén tettem egy ígéretet, hogy amint készen lesz a kétnyakú
lantom, akkor beszámolok annak születéséről folyamatában részletesen.
Előzmények
Aki ismer és tudja, hogy mit képviselek a gitár zenéjében, azok számára nem
oly meglepő egy ilyen hangszer. Közel 20 éve játszom bundnélküli gitáron. Ez a
hangszer keleti zenék előadására hivatott, ahol nem a temperált hangrendszer,
hanem egyéb a mi nyugati fülünknek furcsa hangrendszerek vannak érvényben.
Egy ilyen gitáron megtanulni a mikrotonikus hangközöket, zenei környezetben
használni egy komoly elkötelezettség, és mint olyan felelősség. Ez alatt azt
értem, hogy nem divatból használom a hangszert, mint sokan mások, akikkel
tulajdonképpen egy gitárossal mindig több, akik hamisan játszanak. Szóval a
bundnélküli gitárhoz fül és kemény tanulás kell, a keleti zene ismerete és
persze kiapadhatatlan türelem és szeretet. Az utóbbi időben elkezdtem magamban
összegezni mindazt a tudást, amit a keleti zenében felfedeztem és szereztem, és
amit persze mindig is beolvasztottam a saját muzsikámba. Az összegzés egy hosszú
folyamat, az élet egy szakaszát is jelenti és jelzi egyben. Ehhez az
összegzéshez a keleti zenékre való még mélyebb betekintés és rálátás szükséges.
Évek óta érlelődött bennem egy különleges nagyon sokoldalú bundnélküli gitár
gondolata, ami sokkal inkább keleti módon szólal meg és minden, ami keleti
játszható rajta. Az idén 2008-ban aztán sürgetővé vált a dolog, mivel
belekezdtem az ősi magyar makámok kutatásába és újaknak a komponálásába, így
szükségem volt egy nagyon komoly hangszerre, amin ez a gyakorlatban is
megvalósítható.
Tervezési szempontok
Nagyon szeretem az arab lantot, a hangját és a rajta játszható zenéket. Ebből
indultam ki. Szerettem volna elkerülni a számomra rendkívül kényelmetlen domború
testet, mert azon nem tudok kényelmesen játszani. Annak is a tudatában vagyok,
hogy a jellegzetes hangja éppen a domborúságában rejlik, így mint mindig,
kompromisszumot kellett kötni. Arra gondoltam, hogy egy gitártestszerű, de lant
formájú hangszert készíttetek. Sokat gondolkodtam a zengő húrokon, mint az
indiai hangszereken is, azonban nem akartam nagyon nagy húrfeszítéssel terhelni
a hangszert.
Mivel szeretem a mélyebb tónusú hangszereket, így arra gondoltam, hogy két
nyaka lesz. Egyiken egy magasabb regiszter a másikon egy mélyebb. Dupla húrozást
képzeltem el. Ezzel elviekben a zengő húrok is megoldódni látszottak, mert a sok
húr állandóan rezgésbe jön bármely megpengetett hangtól és ettől a lant hangja
mindig egy "zengő felhőben" van, egyfajta aurát von a hangok köré. A húrok
számában nem voltam még biztos, mindenképpen konzultálni akartam a készítővel.
A fejre mindenképpen modern hangolókulcsokat akartam, mert a sok húrt
állandóan hangolásban tartani nagyon nehéz. Ez azonban ellentmondott annak a
nagyon fontos kritériumnak, hogy a hangszernek nagyon könnyűnek kell lennie, ha
dinamikus hangot és kellő hangerőt szeretnék. Végül ebben is kompromisszumot
kellett kötni, mandolin kulcsokat szereztem.
Az is fontos volt számomra, hogy a hangja mindenképpen adjon vissza valamit a
lant tónusából. Ezért egy viszonylag zárt dobozú, de lantformájú testet
képzeltem el. A kényelmesebb játék miatt megint kompromisszumra szorultam, mert
a test alsó vonalvezetését az ülő játékhoz kellett igazítanom, így egy a
gitároknál is alkalmazott "cutaway" formában lett a test kialakítva. Ez esetben
nem a felső tartományok elérése miatt, hanem az ülő helyzetben való kényelmes
játszhatóság miatt.
Miután már a képzeletemben kezdett összeállni a hangszer készítettem pár
hevenyészett rajzot, tudván azt is, hogy az távolról sem lesz végleges.
Kezdetben egy 6 + 12 húros nyakról gondolkodtam. Az alsó nyakat egy arab lant
húrhosszával 580 mm-el, a felsőt 700 mm-el képzeltem el. Ez volt az első
elképzelésem.
A kezdetektől tudtam, hogy a hangszert Romanek Tihamér fogja nekem
elkészíteni. Több okból is őt választottam. Részben óriási tapasztalata van a
lantok építésében, részben pedig mert nyitott az újdonságokra és még nem
merevedett bele a saját tapasztalataiba. Ez számomra mindenképpen azt
garantálta, hogy meghallgatja az én elgondolásaimat és megnézi, hogy miben tud
hozzátenni. Ismerek hangszerkészítőket, akik ha meglátnak egy rajzot, azonnal
elkezdenek minden szokatlan részletről és megoldásról lebeszélni, hogy a végén
építhessen nekem egy olyat, amit jól tud, de mást nem lenne képes. Így hát
felhívtam Tihamért, elmondtam, mit szeretnék, és elküldtem neki a rajzot. Jól
ismerem őt. Azonnal megnyílt a fantáziája és azt kérte, hogy üljünk le, és
beszéljük át a hangszert részleteiben, mert nagyon jó a terv és meg tudja
építeni és lenne sok plusz ötlete hozzá. Nagyon örültem ennek, bár ismerem őt és
erre is számítottam.
Miután beszéltünk, én is inspirációt éreztem, hogy leüljek a rajzasztal
mellé, és egy rendes műszaki rajzot készítsek (imádok műszaki rajzokat
készíteni...). Több kényelmi és akusztikai szempontot összehangolva végül
készítettem egy 1:1 méretarányú rajzot, amivel felkerestem őt és nagy-nagy
lelkesedést láttam rajta, és azt a szeretetet, ami nélkül semmit nem lehet jól
csinálni. Kiválasztottuk a fát. Mindenben nyitott vagyok én is. Nem divatos
fákból akarok hangszert, hanem ami legjobban támogatja a hangi elképzeléseimet.
A fa kiválasztásában nem akartam kikötéseket szabni, mert Tihamérnak nagyok okos
érvei vannak és szeretem azokat meghallgatni és annak megfelelően eldönteni.
Megkopogtattunk sok fát és szinte egyöntetűen ugyanarra gondoltunk. A fedlapnak
egy rendkívül öreg, 150-160 éves, száraz fenyőt találtunk, elképesztő
frekvenciasávokban rezgett megkoppantva. Ugyan ezt a gazdag rezonanciát találtuk
meg egy indiai rózsa készletben, ami kiadta a hátlapot és a kávát.
A nyakhoz pedig fontos kikötésem volt, hogy a lehető legkönnyebb fa legyen,
és tegyünk bele grafit kompozit laminálást vagy pálcát. Tihamér ebben is
nyitottnak bizonyult. Talált egy érdekes, szőke, a hondurasi mahagónira nagyon
emlékeztető szálszerkezetű anyagot, ami igen könnyűnek bizonyult és kellemes
hangon rezonált a koppantásra.
A fogólaphoz természetesen ébenfát kértem.
Ezek után minden együtt volt ahhoz, hogy elkezdhesse a hangszer építését. A
tervek 2008 telén készültek, és Április elején látogattam meg, így a hangszer a
nyár folyamán készült el. Időközben azon gondolkodtam, hogy a 6 húros helyett
még egy dupla húrozású 12 húros nyak kellene, 650 mm-es húrhosszúsággal. Végül
így döntöttem, mert Tihamérnak is mindegy volt.
Közben nyitva hagytuk a hangolókulcsok kérdését, mert nem volt könnyű találni
megbízható, könnyű, és kényelmesen kezelhető kulcsokat. 24 db hangolókulcs
bizony nyom egy kilót, és azt a fejre felszerelve bizony könnyen fej-nehézzé
tesz egy kétnyakú hangszert.
Végül interneten rendeltem 3 készlet 8 húros mandolin hangolókulcsot
Amerikából. Meg sem merem mondani az árát. A XXI. Században sem lehet bárhol és
bármikor kapni. Igen szomorú tapasztalatokat gyűjtöttem csupán a hangolókulcs
beszerzése kapcsán. Az ár azért is lett tragikusan magas, mert az internetes
vásárlásnál a bankok a legpofátlanabb és leggátlástalanabb módon elképesztő
kezelési díjakat számítanak fel. A szállítási költség sem piskóta, aztán ehhez
jön a tipikusan kedvező magyar vám és ÁFA. És aztán kiderül, hogy a végén a
hangolókulcs, ami nagyon közönséges egyszerű vasáru, egy magyar ember minimál
bérét megközelítő összegbe kerül. Valami nincs rendben ezen a világon....Az áru
kiváltásakor pedig úgy néznek az emberre, mint egy bűnözőre, aki feltartja őket
a munkájukban...Ezt úgy lehet túlélni, ha közben felidézem magamban a leendő
hangszer képét és a hangját. Nos, ez képes feledtetni az elszenvedett
baromságokat.
A hangolókulccsal már eleve volt egy megoldandó probléma. A mandolinra
fémhúrokat tesznek, az én hangszerem pedig nylon húrokat használ. A befűzés
ezért nem a megszokott műanyag hengeres tengelyen történik, hanem egy fém
tengelyen , ahol a húr számára fúrt lyuk éles peremű. Ez könnyen elvághatja a
húrt és nem lehet felhúrozni a hangszert.
Erre próbáltam egy megfejtést eszközölni. Vásároltam a villamos szaküzletben
zsugorfóliát és megfelelő darabokra vágva ráhúztam a tengelyre és láng fölött
rázsugorítottam. Nem részletezem, a biztatónak tűnő megoldás végül teljesen
használhatatlannak bizonyult, mert a felszerelés után a zsugorfólia megtapadt a
fészkében és a forgás szétgyűrte a fóliát. Így sohasem találtam a furatot, ahová
be kellett fűzni a húrt. Később ezt le is szedtem.
Az építés fázisai
Az építés a tető anyagának megfelelő vastagságúra való csiszolással
kezdődött.
A legművészibb része a munkának a rozetta, kivágása, ez egyben a legnagyobb
türelmet és odafigyelést igénylő precíz munka. Közben én még mindig nem
döntöttem el, hány húros lesz a lant. Volt rá idő, mert a rozatta kivágás
eltartott vagy 2 hétig.
Miután a rozetta elkészült és a tető készen állott a bordázásra, nekem is el
kellett dönteni, hogyan tovább.
Ezen a ponton a dolog kezdett nagyon izgalmas fordulatot venni számomra, mert
a húrok számát nem határoztuk meg véglegesen és a tető bebordázásához ismerni
kell a húrok feszítő erejét. Elkezdtem számítógépen kiszámolni a húr erőket,
többféle hangolás változatban és bizony nem lehetett 60 kg alá szorítani. Ha
laza a húr nem szól a hangszer, ha túl feszes, akkor meg összeroppan. Végül
Megállapodtunk Tihamérral, hogy bátran számoljak 80 kg-al és még így is maradnak
majd statikai tartalékai a hangszernek. Ezzel megnyugtatott és két 12 húros nyak
mellett döntöttünk. A sok húr feszítő erejére való tekintettel a tető vastagsága
2,2-2,3 mm körülire lett beállítva, sűrűn bordázva, vékony, de magas, rendkívül
öreg pihekönnyű fenyőből.
A bordázás a reneszánsz lantok megoldását követi, de a kétnyakúság miatt el
kellett térni és a találni egy kompromisszumot, hogy erős legyen de könnyen
rezonáló maradjon a tető. A keleti és a nyugati lantok bordázása alapvetően nem
különbözik. Az elv az, hogy az egymással párhuzamos bordák különböző
frekvenciákra érzékeny mezőket jelölnek ki a tetőn és ezzel a tónus igen jól
hangolható már az építés fázisában.
A bordázás után került a helyére a húrláb, több ponton grafit csapszegekkel
megerősítve került felragasztásra. A húr befűzés érdekes megoldás. A húrt
elölről kell befőzni úgy, hogy először egy csombékot kötünk rá, aztán a befűzés
után csak át kell hajlítani a húrlábon és a csont nyergen. Ez jócskán eltér a
megszokott hagyományos lant befűzéstől.
Ezt követte a káva meghajlítása és a hát kivágása, bordázása.
A tető felragasztásával már kezdett 3 dimenziós képet adni magáról a
hangszer, egyszerűen lehetett látni a testességét, érezni annak öblét. Ezután a
hát is a helyére került.
A munkának ebben a fázisában látogattam meg Tihamért és ott készítettem én
magam is pár képet. Átbeszéltünk pár részletet a nyakkal kapcsolatban. Innentől
már lehetett látni a munka végét, bár a nyak még hátra volt és annak
munkafázisairól sajnos nem készültek képek.
Amikor újra láttam a hangszert, akkor már fel volt húrozva és be volt
lakkozva hagyományos sellakkal. A fogólapon látható bundokra emlékeztető csíkok
csupán egy világos fából készült jelző berakások.
A lantot otthon újra húroztam, mert az eredetileg elképzelt hangolással nem
szólt kiegyenlítetten a hangszer. Bizonyos hangokon elindultak a rezgő húrok
egyeseken nem. Ez azonban csupán húrozás és hangolás kérdése. A húrláb
beállítása is kissé macerás volt, eltöltöttem vele két egész napot, mire úgy
éreztem, hogy tökéletes a kezemnek és úgy reagál a hangszer, ahogy én szeretném.
Több hangolást is készítettem, azonban állandó félelemben húztam fel mindig a
húrokat, tartva attól, hogy túllépem a 80 kilót és egy pillanatban egyszer csak
összecsuklik a hangszer.
A nyári kánikulában ez plusz izzadást jelentett. Rengeteget kínlódtam saját
rossz döntésem miatt a hangolókulcsokkal. A zsugorfólia megkeserítette a
napjaimat. Végül leszedtem őket. A hangszer nem akart megfelelő hangerőn szólni
továbbra sem és már azon törtem a fejemet, hogy újracsináltatom az egészet,
amikor azt az inspirációt kaptam, hogy ha már itt tartunk, akkor legalább
megpróbálhatnám, mikor szakad szét a hangszer. Teljesen elszántam magam, és újra
nekiálltam kiszámítani a húrerőket egy vastagabb, erősebb feszítésű hangoláshoz.
Az eredménytől rosszul lettem, mert 113 kg-ot mutatott. Elkeseredten kezdtem
újra húrozni a hangszert immár talán ötödjére. Ezzel éppen 5x24 azaz 120 db húrt
elhasználva, elpocsékolva.....lehet szorozni a drága Pyramid húrokat és egyéb
más húrokat figyelembe véve. Az idegállapotom nem volt a legoptimálisabb. Minden
húrcsavarásnál vártam egy is recsegést vagy éppen egy robbanásszerű húrláb
kiszakadást, de nem következett be. A 113 kg ott feszült a hangszeren, és arra
gondoltam, hogy ez egy időzített bomba. Félreraktam azzal a gondolattal, hogy
előbb utóbb szétszakad, de legalább meg tudom meddig lehet elmenni. A
kíváncsiság persze nagy erő, meg akartam tudni azt is, hogy az állandóan nyúló
húrokat újra felhúzva a meghatározott hangolásra milyen hangot és játszhatóságot
fog adni. Még nem féltem hangszertől ennyire, de ekkor minden pillanatban az
jutott eszembe, hogy ha ez a 113 kiló kirobban a hangszerből az komoly balesetet
is okozhat nem is beszélve az anyagi veszteségről.
A legnagyobb félelmem közepette a legnagyobb gyönyörűséget is
megtapasztaltam, mert a lantom oly csodás orgánummal szólalt meg, amitől tényleg
lehet sírni. Még szomorúbb lettem annak képzeletében, hogy a lant hamarosan
megadja magát és szét fog szakadni.
Felhívtam Tihamért és elmondtam, hogy elszántam magam, lehet, hogy újat fog
készíteni, de most a végére járok a húrfeszítésnek. Tihamér továbbra is
bizonygatta, hogy kellő statikai tartalékokkal építette a hangszert, nem fog az
olyan egyszerűen szétszakadni. És igaza lett. A húrokat egy héten át húztam a
megfelelő hangolásba és miután beálltak, a tetőn a torzulásnak, deformációnak a
nyomát sem lehetett felfedezni. A lant a mai napig ebben a 113kg-os feszültségi
állapotában van, és nem mutat semmi szándékot a szétszakadásra. Lassan
megnyugodtam és elkezdtem rajta nagyon keményen gyakorolni.
A gitárhoz készíttettem egy forma tokot Kerekes Andreával. Nagyon örülök,
hogy megtaláltam őket, mert csodálatos tokokat készítenek világszínvonalú
minőségben.
Hangolás
Végezetül szeretnék szólni a hangolásról is. Kezdetben kvint/kvart hangolást
terveztem: az alsó nyak C,G, C, g, c', g' -re lett hangolva. Ehhez vékony
lanthúrok kellettek. A felső nyakat A,E,A,e. a e' - re hangoltam, egy kis
terccel az alsó nyak alá. Ez a nagyon modális karakterű hangolás nem bizonyult
megfelelőnek. A hangszer nem rezonált úgy, ahogy terveztem.
Végül egy pár hét után többféle más hangolást is kipróbálva arra az
elhatározásra jutottam, hogy a 24 húrnak tartalmazni a kell a kvintkör összes
hangját kvartokba rendezve. Ez azt eredményezte, hogy egyaránt meg kell
dolgoznom a modalitásért és a kromatikáért is. A gitár ezzel a neutrális
szimmetrikus hangolásával nem kedvez egyik hangzásvilágnak sem jobban, mint a
másiknak, így nem fogok tudni beidegződéseket kialakítani, ami sajnos a
gitárhangolás velejárója. Helyette gondolkodnom kell, látnom a zene
szimmetriáit, és nem a gitár lehetőségeit kihasználni, mert az lenne a könnyebb.
Ez nagyon jónak bizonyult akusztikailag és zeneileg is. Így a jelenlegi hangolás
az alábbi: Alsó nyak: Fisz, H, e, a ,d', g'. A felső nyak egy tritonusszal
lejjebb van: C, F, Bé, esz, asz, desz.
Az akusztikai előny az lett, hogy a hangszer tökéletes kiegyenlítettséggel
szól, gazdagon és kellő hangerővel. A zenei előny az, hogy minden hangnemben
játszhatok, nem késztet a hangolás arra, hogy az üres húrokat gyakran pengessem,
mert nem adnak azonnal behízelgő ismerős harmóniát, így az ember rászokik a
zenei gondolkodásra és érzésre, nem az újjak viszik a zenét, hanem a zene belső
érzése és a zenei szimmetriák átlátása. Végre egy hangszer, ahol nem kell
gitárszerűségtől szenvedni, teljesen neutrálisan viszonyul a hangszer a
gitároshoz.
A lanton már készítettem hangfelvételeket is. Itt is vetődtek fel problámák.
Az egymás fölötti hangnyílás és az egész tető rezonálása valami egészen más
mikrofonozást igényelt. A kezdeti problémákra az Avantone CK-40-es mikrofon
adott megoldást. Ez egy nagy membrános sztereo mikrofon közös házban. Az alsó
membrán az alsó hangnyílásra, a felső membrán a felső hangnyílásra néz. Az
eredmény csodálatos, gazdag, nyitott hang, nagyon szép lantszerű formánssal és
közép tartománnyal.
Mivel a hangszert élőben is tervezem használni, így a hangszedőt még meg kell
találnom hozzá. A Shadow oudhoz készített hangszedőjével kacérkodom, de mivel a
húrláb nem szabványos, így még ki kell találni annak felszerelését.
Ezúton is szeretném megköszönni Romanek Tihamér barátomnak a munkáját, ezt a
csodálatos új hangszert és Kerekes Andreának is a nagyszerű tokot.
Szabó Sándor
Vissza az oldal tetejére
|
©2006-2023 Tandem Records ::